Pont nélkül jön haza a csapat: kétgólos vereség a Siófok elleni meccsen

by nora.farmosi

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Siófokon léptünk pályára, és kétgólos vereséget szenvedtünk.

Keretünkben két sérült van: Pintér Ádám részleges bokaszalag-szakadása után már lábadozik, gyógytornára jár, Biró Márknak pedig, aki még a győri kiállítása után a második csapatunkban játszott a Csepel UFC elleni BLASZ I-es meccsen, a kézközépcsontja tört el, meg is operálták, mindkettőjüknek jobbulást kívánunk – írta a budafok1912.hu.

A Siófok eddig csak kétszer győzött, kilenc pontot szerzett, 16. a tabellán, mi ugye 18 ponttal a hatodikak voltunk a forduló előtt.

Ragyogó napsütéses időben kezdődött a találkozó, sajnos a mieink számára rémálomszerűen: a hazaiak az első percben Dénes révén megszerezték a vezetést. A gyors gól után Szeretőnek volt helyzete, majd Oláh fejelt a kapu mellé. A folytatásban nem sok hiányzott az újabb siófoki gólhoz, de Fótyik becsúszva szerelni tudta a nagy helyzetben lévő Dénest. Kocsis távoli kísérletét hárította Hutvágner, majd sajnos növelték az előnyüket a hazaiak: Szedlár közelről talált a kapunkba (2–0).

A szünet után Szerető baloldali szabadrúgását hárította a hazai kapus. A folytatásban főleg mi irányítottuk a játékot, mégis a Siófok növelte tovább az előnyét: a 64. percben ismét Szedlár volt eredményes (3–0). Öt perc múlva sikerült szépíteni: Szerető passzolt Vasvárihoz, aki a labdát körülbelül tizenegy méterről juttatta a kapuba (3–1).

Ez után már nem változott az eredmény, így sajnos nem sikerült pontot szerezni.

MERKANTIL BANK LIGA

13. FORDULÓ

SIÓFOK–BUDAFOKI MTE: 2–0 (2–0)
Siófok, 200 néző. Vezette: Sipos Tamás (Nagy Viktor, Ring Kevin)

Siófok, Városi Stadion, 200 néző. Vezeti: Sipos Tamás (Nagy Viktor, Ring Kevin)
SIÓFOK: Hutvágner – Varjas, Csató, Debreceni (László, 18.) – Polényi, Nemes (Kovács B., 77.), Kitl, Varga B. – Major G., Szedlár (Schildkraut, 77.) – Dénes (Girsik, 62.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
BUDAFOK: Gundel-Takács – Csonka A., Lorentz, Kalmár (Sós, 77.), Fótyik – Nagy G. (Vasvári, a szünetben), Oláh B. – Kocsis B., Szerető, Horváth O. (Németh, 69.) – Elek B. Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Dénes (1.), Szedlár (32., 64.), ill. Vasvári (70.)

Olvasta már?