87 éves korában meghalt Rudnyánszky Gabriella, a nagytétényi báró Rudnyánszky család leszármazottja, akinek a sírját a Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébánia családi kriptájába helyezik örök nyugalomra. Gabi néni a nyár végén fogadott minket a XI. kerületi lakásában, amely nem szűkölködött családi fotóktól, dokumentumoktól. Szívesen mutatta meg nekünk a családi címert, a budai Várból megmaradt egy-két gyönyörű családi bútort és természetesen a sok-sok fotográfiát. Hálásak vagyunk neki, hogy beengedett az otthonába. Ezúton közöljük a vele készült riportunkat.
Mikor telefonon megkerestem, hangsúlyozta, hogy sok fájdalmas dolog történt az életében. Mire gondolt?
Igen, ez így van. 16 éves voltam, amikor kettétört az életünk, nekem pedig egyik napról a másikra vége lett a fiatalságomnak, ezután egész életemben állandóan dolgoztam. Budapest 1944-45-ös ostromát szerencsésen túléltük egy pincében. A nehézségek ellenére sem menekült külföldre a családom. Apukám azt mondta, hogy magyar ember nem megy el a hazájából.
Édesapja, Rudnyánszky Gyula befolyásos ember volt, milyen tisztséget töltött be?
Édesapám jogi és állattudományi diplomát szerzett, pénzügyi főtanácsos volt a pénzügyminisztériumban. A Gömbös-kormány idején korán nyugdíjba ment. A budai Várban, az Úri utca 22-ben laktunk. Az ostrommal megszűnt a korábbi jólét, amiben éltünk. Abban az időben természetesnek számított, hogy volt a családunkban inas, szakácsnő, szobalány, sofőr, akik velünk éltek. Ennek a korszaknak az ostrom vetett véget, amit a Sziklakórház melletti régi pincében vészeltünk át. 9 éves voltam ekkor, mindenre tökéletesen emlékszem, nagyon féltünk. A nyilasok vitték el az apukámat, a budai Vár olyan volt régen, mint egy falu. Az ostrom alatt 7 bombát, 44 találatot kaptunk, karácsonykor még a lakásban ünnepeltünk, januárban már a Sziklakórház pincéjében. Szörnyű volt, amikor az óvóhely 22 emberrel beszakadt.
A családjukat kitelepítették, hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
1951-ben telepítettek ki minket, apám ekkor 61 éves volt. Emlékszem, reggel 6 órakor becsengettek hozzánk, én nyitottam ajtót. Bőrkabátos fickók rángatták ki az apámat az ágyból azzal az utasítással, hogy 24 órán belül hagyjuk el a fővárost, írásos nyilatkozatot kaptunk erről. Megszabták, hogy mennyi holmit vihetünk magunkkal. A családfő 5 mázsát, a családtagok 3 mázsányit pakolhattak össze, bútorral együtt. 1951. június 21-én vonattal szállítottak el minket Tiszapolgárra. Amikor megérkeztünk, kivezényelték az állami gazdaság tagjait, hogy köpködjenek le minket, pestieket. Egy kulák családhoz kerültünk, olyan helyre, ahol pottyantós budi volt, nem volt fürdőszoba. Apámék szó nélkül mindent elviseltek. Hihetetlen lelkiereje volt a szüleimnek, ez nekünk, gyerekeknek is segített. Az első gimnáziumot még Pesten végeztem, de utána 2 évig nem mehettem iskolába. Kukoricát, napraforgót kellett kapálnunk. Apám erdélyi, a családjuk Torockóból származik, ahol egyszerű életet éltek. Ennek köszönhető, hogy mindent megtanult a saját két kezével elkészíteni a kitelepítés alatt. Imádott fúrni-faragni, mindent megszerelt, vízvezetéket is, lámpaernyőt csinált drótból, szemetesládát készített. A seprűnyeleket hosszában kettévágta, és polcokat fabrikált belőlük. Szerencsére feltalálta magát, s mindent megtett, hogy elviselhetőbb körülményeket teremtsen nekünk azok között a mostoha viszonyok között.
Meddig volt a család Tiszapolgáron?
A kitelepítés több, mint 2 évig, 26 hónapig tartott. Budapestre nem engedtek visszamenni, így oda mentünk, ahol rokonok voltak. Debrecenbe kerültünk, ahol albérletben éltünk. Én a Svetits Katolikus Gimnáziumban tanulhattam. 1957-ig éltünk Debrecenben, akkor már visszajöhettünk Budapestre. A származásom, ami korábban előnyökkel járt, ebben az időben csak hátrányt jelentett. 28 évesen kezdtem az egyetemen tanulni. Az egyetemi felvételi 28 pont volt, a két felvételi tantárgyból 20 pontot lehetett szerezni, plusz 8 ponttal díjazták a felvételiző származását. Aki munkás-paraszt szülők gyermeke volt, az 8 pontot kapott, én természetesen nullát. 1962-ben szüntette meg Kádár a származás szerinti megkülönböztetést a felsőoktatásban. 28 évesen már vőlegényem volt, de én tanulni akartam. Fogászati asszisztensként dolgoztam, majd felvettek az egyetemre fogorvosnak. 48 évig dolgoztam fogorvosként. Imádtam a szakmámat, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 80 éves koromban hagytam abba a praxist.
A tétényi kastélyhoz van kötődése?
Már gyerekkoromban állami tulajdonban volt a kastély, ezért mi sosem laktunk benne. Rudnyánszky József, aki a kastélyt építette, a szépapám volt. Mária Terézia bárói rangot ajándékozott Rudnyánszky Józsefnek, aki feleségül vette Száraz Júliannát, így lett a kastély Száraz-Rudnyánszky-kastély. Nincsenek emlékeim a kastélyról, persze azt tudtam, hogy a családnak köze van ehhez a gyönyörű épülethez. A kastély konyhájában a felújítás előtt még ki volt írva, hogy Száraz-Rudnyánszky konyhája. A nagytétényi templomnál viszont többször jártam, és járok a mai napig is időnként, hiszen az egész családom ott van eltemetve. Apám unokatestvére, báró Rudnyánszky József, aki a felsőház elnöke volt, neki is ott van a sírja, illetve a fiainak is.
A lakásban lévő bútorok a családi örökség részei?
Sikerült visszaszerezni egy-két régi bútort a budai vári egykori otthonunkból, illetve a Szépművészeti Múzeumból is kaptunk vissza apró tárgyakat a családi örökségből.
Mikor járt Nagytétényben utoljára?
Májusban voltam a családi kriptánál, időnként viszek virágot a családi sírbolthoz, a szüleim és a testvéreim emlékére.
Rudnyánszky Gabriellát 2023. február 16-án helyezik örök nyugalomra a Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébánia kriptájában.
.