Szepesfalvy Anna: a rózsakerti családi nap egy hagyományteremtő, közösségformáló esemény a gyerekeknek, családosoknak

by nora.farmosi

Izgalmas programokkal készült a kerület a gyerekes családoknak május 4-én, a rózsakerti családi napon, ahol az alpolgármestert is elcsíptük egy rövid interjúra.

Szepesfalvy Annával a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium előtti téren, a IV. rózsakerti családi napon beszélgettünk, ahol a többi között arról is kérdeztük, hogy milyen programlehetőségek vannak a kicsiknek a kerületben.

Már negyedjére rendezik meg itt a családi napot. Honnan jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen rendezvény?

A családi napot a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal közösen szervezte meg az önkormányzat, ami azt tűzte a zászlajára, hogy az embereknek minden olyan feltételt megteremtsenek, melyek a kívánt gyermekek megszületését elősegítik. Ennek része a közösségépítés is, ahol a gyerek érték. Úgy gondoltuk, hogy ez egy jó cél, egy jó kezdeményezés, hiszen a gyermekvállalás örömét közösségben a legjobb megélni.

Milyen programokkal várják a gyerekeket a kerületben?

Rengeteg gyermekprogramunk van, amiket a Klauzál Házzal közösen szervez az önkormányzat. Ilyen például a Babafok, ahová a legkisebbeket várják. Szerettük volna közelebb hozni a lakótelepeken élőkhöz is ezt a rendezvénysorozatot, hogy a gyerekek is meg tudjanak egymással ismerkedni és a szülők is, hiszen így tudnak közösséget formálni, megosztani a tapasztalataikat, akár a nehézségeiket, jó élményeiket. Erre tökéletes alkalom a családi nap. Ilyenkor mi, az önkormányzat is könnyebben tudunk kapcsolatba kerülni az itt élőkkel, első kézből tudunk tájékozódni, hogy milyen igényeik vannak, és milyen problémákkal néznek szembe a hétköznapokban.

A rózsakerti családi napon is a kicsik vannak a középpontban?

Így van, elsősorban nekik készültek a programok. Még el sem kezdtük, de már hosszú sor áll az arcfestő sátornál. Lesznek koncertek és különleges interaktív előadás is, Peppino bohóc és csapata pedig egész nap szórakoztatja a kicsiket a kézműves foglalkozással, arcfestéssel, vetélkedőkkel, artista bemutatóval és természetesen bohócműsorral.

Az évek alatt miben fejlődött a rendezvény?

Évről évre többen vagyunk, ez ugye már a negyedik alkalom. Kicsit mindig változtattunk a koncepción, és úgy érzem, hogy most megtaláltuk, mi az, ami az itt élőknek a leginkább elégedettségére szolgál. Remélem, hogy a jövőben is sokáig tudjuk majd megrendezni, fejleszteni az eseményt, amire egyre többen jönnek majd el, és így is épül majd a közösségünk.

A hangzavar miatt nem panaszkodtak az itt élők?

Azoknak, akiknek nincs gyermeke, lehet, hogy kicsit zavaró a zaj, de nekik azt üzenem, hogy ha sok gyerek van egy helyen, az általában ezzel jár. Azt gondolom, hogy egy évben egyszer tolerálható a részükről is, és nem is érkezik panasz. Látva ezt a sok boldog gyermeket, azt láthatjuk, hogy megérte megszervezni az eseményt, az ő örömük egyértelmű visszajelzés, hogy jó dolgot csináltunk.

Olvasta már?