Tauker János családjának történetével folytatjuk a családmese sorozatunkat. A visszatekintésben főleg a Szabó-telep és a Bartók Béla úti lakótelep életébe kapunk betekintést.
Szüleim a Zala megyei Nemesrádon születtek, földművelő-napszámos családból származtak. A nagyszülők korai halála miatt anyám Pestre került 13 évesen cselédlánynak egy orvos családhoz. Apám kereskedősegédként járta az országot.
1935-ben házasságot kötöttek, két fiúgyermekük született, én vagyok a fiatalabb. Sikerült egy kis fűszerüzletet nyitniuk és üzemeltetniük, melyet később elárvereztek.
Hiszékenységük, jó szívük, a szegények megsajnálása – sokaknak hitelbe adtak árut -, ez vezetett az üzlet elvesztéséhez. Apám a 43-as építőipari vállalatnál raktárosként, majd a Sasad MGTSZ-nél élete végéig éjjeliőrként dolgozott. Anyám háztartásbeli volt. Disznót, aprójószágot tartottak, földet műveltek.
Én a Szabó- telepre születtem 1943-ban, nevét az ott dolgozó és élő három szabómesterről kapta. A telepen családi házak és néhány államosított emeletes ház volt, az egyik emeletes házban laktunk 4 családdal együtt. Éltek más iparosok és gazdálkodók is a telepen. Mindenki ismert mindenkit, nagyon jó kapcsolatokat ápolt egymással a közösség. Amikor mama elment reggel a boltba vásárolni, dél körül érkezett haza, ugyanis mindenkivel váltott néhány szót. Mindent tudtak egymásról, de a hírek a közösségen belül maradtak. A
Nagytétényi Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat, és végeztem el a 8 osztályt.
Minden nap a haverokkal mentünk haza. Igazi gyerekkorom volt, mi még az utcán fociztunk. A szabadidőben nagyon sokat gombfociztunk valódi gombbal, ami sokszor a kabátokról hiányzott. 56-ban a Bartók Béla úton időnként nagyobb csapat katona vonult, néha egy-egy tank haladt, ez nagyon eltért a megszokott életvitelünktől, a péknél és a hentesnél is rendszeresen hosszú sorokban álltunk. A szomszédokkal is szorosabbra fűződött a család kapcsolata, az esti beszélgetések, találgatások, hírek az eseményekről. Én akkor 13 évesen nem sokat értettem ezekből. Kereskedelmi szakiskolában végeztem a középiskolát, estin érettségiztem, majd az OKISZ-vezetőképzőt munka mellett szereztem meg. 1958-1968 között a Bőr- és Cipőkellékellátó Vállalatnál dolgoztam kereskedősegédként, majd raktárosként. 1966-ban megnősültem, feleségem Baross Gábor-telepi lány, László Judit.
Meghívtam a tizennyolcadik születésnapi bulimra, amire édesanyám süteményt sütött, és különböző édes likőröket készített. Mautner Jóska barátom akkor a Szellman Ház igazgatója volt, felajánlotta a ház magnóját, ami abban az időben még ritkaság számba ment, így zene szórakoztatta a társaságot. Szeretünk táncolni, szombatonként a „Némethez” Budafokra, vasárnaponként délután 5-től a Szellmannhoz jártunk.
Ezek csodálatos évek voltak a számunkra, a mai napig szívesen járunk társaságba, főleg a tánc miatt. Két gyermekünk született, Tibor és Tímea.
A Szabó-telepen laktunk a szüleimnél 1971-ig, majd a Bartók Béla úti lakótelepre költöztünk, végül Rózsakertre, ahol a mai napig élünk. A lányom Budaörsön, a fiam Angliában él.
Két unokám született, a jelenleg 27 éves Kornél és a 16 éves Anna.
1986- ban kerültem a Délbudai Cipész KTSZ-hez, először anyagbeszerzőként dolgoztam, majd raktárvezetőnek neveztek ki, később áruforgalmi vezető lettem. 1980-ban Kenyér János, az akkori elnök bizalmat szavazott, és szövetkezeti elnökké választottak. A szövetkezet a dolgozók számára a Lellén
lévő üdülőjében biztosította a nyaralást.
Mi is igénybe vehettük néhányszor, a gyerekekkel kellemes időt töltöttünk a Balatonnál. Hobbink a szervezett kerékpározás, busszal mentünk Ausztriába, onnan kerékpárral jártuk be a környező osztrák falvakat.
Magyarországon is számtalan túrát szerveztünk. A szövetkezet felszámolásáig, 2003-ig töltöttem be az elnöki pozíciót. 2002-ben párhuzamosan az Apolló Kft. ügyvezető igazgatója lettem 2006-ig. A Délbudai Cipőipari Szövetkezet 1951-ben alakult, a behozott érték kezdeti 30 000 forintot 1970 végére 18 millió
forintra növelték. Kezdetben javítással foglalkoztak két javító fiókkal, hagyományos kisipari módszerrel. 1965-ben már árutermelés is folyt. Korszerű 4 szintes gyárat építettek, az OKISZ 55 millió forintot adott visszafizetés nélkül, a Nemzeti Bank pedig 4 millió forint hitelt biztosított. Az üzem 1970-re elkészült, és elkezdődött a próbaüzemelés. Kizárólag pumsz cipőket gyártottak, a hazai ellátás biztonsági tartalékán kívül csak exportra szállítottak. Mivel mutatós, jó minőségű cipők készültek, igen nagy volt a kereslet itthon és külföldön egyaránt.
1970-ben korszerű gépeket vásároltak, ami lehetőséget adott a termelés növekedésére, de készítettek kézműipari férficipőket hagyományos kisipari módszerrel. Ezeket az NSZK-ba szállították, itt a gyártás folyt, a megfelelő minőségű alapanyagot és a kellékeket a megrendelő biztosította. 1963-64-ben a Cipész KTSZ-ek összevonásával jött létre a Délbudai Cipész KTSZ, megalakuláskor a létszám 29 fő volt, ez 1969-re 384 főre emelkedett. A termelés növelése érdekében Perkátára kihelyezett részleg működött, cipőfelsőrész készítésével foglalkozott. Rugalmas talpú autós cipőket is gyártottak kizárólag külföldre, hat országba. Éves szinten tartottunk közgyűléseket, amin helye volt a szórakozásnak is. Sok étel, ital, zene, tánc jó kedvvel spékelve, sokan a családjaikat is hozták. Heti rendszerességgel a Kastélyparkban sportnapokat szerveztünk, ahol az üzemek között folyt a verseny. Mindenki nagyon jól érezte magát. Akárhova utaztunk a világban, a szívünk mindig visszahúzott a kerületbe. Nagyon szeretünk itt élni.
