Már a földmérőket is megtalálta az önkormányzat a Hosszúréti-patak ügyében

by gaalt994

A Hosszúréti-patak árvízvédelmének kapcsán már eddig is számos egyeztetés volt, most újabb fejlemények történtek. Az önkormányzat a lakosok által választott földmérő céggel tárgyal, és már készítik a szerződést.

A Hosszúréti-patak árvízvédelmének helyreállítása jelen pillanatban Budafok-Tétény egyik legfontosabb problémaköre. A több kerületen és településen átfolyó patak 10 évvel ezelőtt számos házat elöntött, de idén, a júliusi özönvíz során is megáradt. Az önkormányzat már korábban is többször egyeztetett a patak kezeléséért felelős fővárossal, és az ezzel megbízott céggel, a Fővárosi Csatornázási Művekkel.

Karsay Ferenc polgármester még a pandémia idején ígérte meg a patak mentén lakóknak, hogy lakossági fórumot tartanak az ügyben, erre végül június 16-án került sor

„Azt a vállalást tettem, hogy a főváros irányába viszem tovább a problémát” – mondta a Promontor TV-nek Karsay, aki két levelet is írt az ügyben Karácsony Gergely főpolgármesternek. „A második után kaptunk választ Kiss Ambrus főpolgármester-helyettestől, aki a főpolgármester nevében válaszolt. Ennek a lényege röviden összefoglalva az, hogy a patak kotrása felesleges, mert annyira felgyorsult a víz sebessége, hogy elviszi a hordalékot. Ugyanakkor befogadták azt a javaslatunkat, hogy a keresztező tárgyakat, csővezetékeket feljebb kell emelni, hogy a hordalék jobban elférjen alatta.”

Karsay Ferenc azonban szeretné elérni, hogy megtervezzék a patak árvízvédelmét, ebben több fővárosi képviselőtől is segítséget vár. „A főpolgármester arra hivatkozott, hogy nincs elég hely a védművek kiépítésére, illetve, hogy ez nem a főváros dolga. Ez egyébként így van: a teljes vízgyűjtő terület nagy része a főváros területén kívül esik, a legtöbb érintett ember viszont Dél-Budán él. Tehát logikus lenne, hogy a főváros az élére álljon annak a szövetségnek, amelyik szorgalmazza a kormányzat felé az árvízi védekezés megszervezését” – mondta.

A polgármester arról is beszámolt, hogy Fürjes Balázs államtitkár ígéretet tett arra, hogy napirendre veszik az ügyet, amint a fővárostól megjelenik a szándék a probléma kezelésére.

A patak menti ingatlanok telekhatárainak rendezése kapcsán szintén történt előrelépés, a lakosság által javasolt földmérőktől árajánlatot kért az önkormányzat a szükséges földmérési és térképészeti feladatok elvégzésére.

Budafok-Tétény polgármestere azt is bejelentette, hogy a kerület saját vizsgálatot is indít a Hosszúréti-patak kapcsán. „Magam is meg fogom vizsgáltatni, hogy mennyire helytálló a Fővárosi Csatornázási Művek azon állítása, miszerint a patak kotrásával nem javítható a helyzet, vagy nem csökkenthető a veszély itt, Rózsavölgyben”.

Olvasta már?