Újult erővel segítené a BMTE-t az egykori csodagyerek

by gaalt994

A visszatérő, korábban sorozatos sérülésekkel bajlódó támadó fokozatosan építette fel magát a tavaszi kölcsönjáték alatt.

Mervó Bencének, a 2015-ös U20-as vb ezüstcipőseként sokan fényes jövőt jósoltak, a támadó azonban sorozatos makacs sérülései miatt közel sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt idényben az NB I-ből kieső Budafokban sem tudta megvetni a lábát, a szezon második felét kölcsönjátékosként a Szentlőrinc csapatánál töltötte.

A másodosztály alsóházi csapata a 815 játékperc alatt 3 gólt jegyző Mervó közreműködésével végül kivívta a bentmaradást, a csatár szolgálataira azonban a továbbiakban már játékjogának tulajdonosa, a BMTE számíthat.

A csatár ugyanis visszatér a Promontor utcába, ahol újult erővel küzdhet meg a csapatba kerülésért. Ebben a Szentlőrinc SE szakmai stábjának is szerepe van, akik a támadó szerint fokozatosan adagolták neki a terhelést.

„Ezúton is szeretném megköszönni a szentlőrincieknek, hogy bíztak bennem és lehetőséget adtak a bizonyításra. Fokozatosan kaptam a terhelést, március közepétől már majdnem minden mérkőzést végigjátszottam, élveztem a futballt. Úgy éreztem, egyre jobb formába kerülök. Jöttek a győzelmek, fontos gólokat szereztem. Jó volt pályán lenni és magam mögött hagyni a sérülésekkel teli időszakot. Számomra az volt a legfontosabb, hogy egészséges legyek, gyűjtsem a játékperceket és visszajöjjenek azok a mozgások, amelyek egy támadó számára szükségesek” – nyilatkozta Mervó Bence a BMTE honlapjának.

A csapat és a játékos közös érdekében mi csak annyit tudunk kívánni, hogy így legyen!

(A kiemelt kép illusztráció, forrás: Budafoki MTE)

Olvasta már?