Zakariás 100 emlékév: a legendás játékosra emlékeztek a róla elnevezett edzőcentrumnál

by nora.farmosi

Zakariás József az Aranycsapat legendás játékosa 2024. március 5-én lenne 100 éves. Ebből az alkalomból a Budafoki MTE, a Budafoki Labdarúgó Club, a Zakariás József Labdarúgásért Alapítvány, valamint Budafok-Tétény Önkormányzata együttműködésben az Aranycsapat Testülettel „Zakariás 100 emlékévet” hirdetett.

Az emlékév kezdeteként klubunk március 5-én vasárnap, a Dorogi FC elleni NB II-es bajnoki mérkőzést megelőzően délután 12.50-től koszorúzást tartott a Zakariás József Edzőcentrum előtt lévő mellszobornál. Az eseményen beszédet mondott Németh Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke. A legendás játékos gyermekei, Zakariás Ágnes és Zakariás Tamás is részt vettek a koszorúzáson.

“A nemzeti önbecsülésnek volt a csapata az Aranycsapat. Nagy öröm számunkra, hogy ma megint magaslatokat jár be a magyar futball, büszkék lehetünk a magyar válogatottra” – mondta az országgyűlési képviselő, aki felhívta a figyelmet rá, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének az egyik szereplője lehet újra a Budafok. Bámulatos eredményt sikerült az elmúlt időszakban felmutatni.

“Zakariás József harmincötszörös magyar válogatott és olimpiai bajnok volt, aki a budafoki csapat tiszteletbeli elnökének, Jakab Jánosnak is az edzője volt. Olyan edzői teljesítmény is áll mögötte, ami kevés futballistáról mondható el. Kedves budafokiak, legyünk nagyon büszkék Zakariás Józsefre, hiszen a BMTE játékosa volt, a BMTE nevelte és soha nem felejtette el Budafokot” – mondta Német Zsolt.

Bejelentették, hogy megalakult a Zakariás József Labdarúgásért Alapítvány, ami nagy hangsúlyt fog fektetni a budafoki foci támogatására.

Olvasta már?