Szeptemberben Bozsik Yvette kapta meg a Hónap művésze elismerést a kerületben. Ez alakalommal készítettünk interjút az elismert táncművész, koreográfussal.
Hány éves korában kezdett el táncolni, s mikor vált bizonyossá, hogy táncos lesz? A családjában voltak művészek?
Gyermekkorom színházi élményei meghatározták életem alakulását. Keresztapám, Mozsonyi Albert volt a szolnoki színház balettmestere és koreográfusa, korábban több nyugat-európai színházban is táncolt. Ő mondta még várandós édesanyámnak: „A gyerek Yvette lesz, szőke hosszú hajú és világhírű balett táncos”. Miatta kezdtem táncolni három évesen. Nemrég halt meg, tavaly januárban, az ő emlékére készítettem a Nyaralás – emlékül keresztapámnak című előadást, amely a Nemzeti Táncszínház repertoárján látható.
Milyen példaképek motiválták a szakmai útján?
A 80-as évek elején láttam a világhírű francia Maguy Marin társulatának vendégjátékát, a Fővárosi Operettszínházban. Számomra mérföldkő volt, inspiráció, hogy új utakat keressek. Később láttam Carlotta Ikeda koreográfiáit, aki a butoh táncnak, az ötvenes évek végén kialakult japán táncstílusnak egyik legnagyobb alakja. Példaképeimnek tartom Martha Grahamet, Isadora Duncant, Mary Wigmant és Pina Bausch-t, mindannyiuk előtt tisztelegtem egy-egy koreográfiámmal is.
Kik azok, akiknek sokat köszönhet a saját útjának megtalálásában?
Kulturális orientációm szempontjából Paál István nagyon meghatározó, aki amatőr színházcsinálóból lett a hetvenes-nyolcvanas évek jelentős avantgárd színházi rendezője. Balettintézetisként találkoztam vele a szolnoki színházban. Sokat beszélgettem vele színházról, ám főként a képzőművészeten keresztül tanított. Később, pályám elején, készítettem neki koreográfiákat. Hálával tartozom Pártay Lillának, aki az első balettigazgatóm volt, Imre Zoltánnak, aki lehetőséget adott nekem több koreográfia elkészítésére a Szegedi Balettnél, és dr. Fodor Antalnak, aki megnyitotta az utat nekem a tanításban, ő szintén nemrég hunyt el.
1993-ban hozta létre saját társulatát a kortárs tánc elfogadtatására, népszerűsítésére és új utak keresésére. Mi volt az új út, amit ön kijelölt magának és a társulatának?
Mindig azt gondoltam, hogy nem csak egyfajta stílusnak lehet létjogosultsága. Mindent lehet jó minőségben csinálni, s egy adott témából mindig ki lehet hozni valami újszerű, ugyanakkor érvényes dolgot. A saját csapat felé annak felismerése vitt, hogy mindazt, ami aktuálisan foglalkoztat, saját struktúrán belül tudom legszabadabban megvalósítani. A műveim úgy változtak, ahogy én változtam – de nem tudatos koncepció szerint.
Hogyan értékeli az elmúlt 27 évet, amit a saját társulatával ért el?
Az elmúlt 27 év eredménye, hogy felépítettem egy társulatot, amelyben csodálatos tehetségű emberek dolgoznak, közülük többen társulatalapítók. Egy olyan közösséget, amelyben nincs helye a mellébeszélésnek, és ahol a táncosok egytől-egyig nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példaértékűek.
Darabjaiban mindig van egy egyediség, sajátos rálátása a dolgokra. Ez mindig jellemző volt önre, hogy másfelől közelít dolgokhoz, más nézőpontból , mint a megszokott többség?
Az érzéseim vezetnek, s közben gyakran használom fel az életem különböző helyzeteit – a szerelmeimet, csalódásaimat, idősödve az engem érintő társadalmi témákat is. És ahogy egy musical karcos is lehet, úgy a humor is átszőheti a karcosabb helyzetek kapcsán megfogalmazódó színpadi önreflexiókat. Az sem baj, ha megjelenik a táncszínpadon a szépség. Univerzális értelemben gondolom: a nem megfogalmazható szépséget szeretem. Ez vezetett el a gyerekelőadásokhoz, amelyek abszolút örömforrások. Az univerzális szépség mellett szakrális témájú művek is inspirálnak, mint Az Úr komédiásai, vannak önéletrajzi műveim, mint például a Lány a kertben, és a Nyaralás. Az utóbbi időben sok zenés művet állítottam színpadra, legutóbb az Operettszínházban a János vitézt, ahol most a Marica grófnő bemutatójára készülünk.
Ha éppen nem a tánccal foglalkozik, akkor mi az a hobby vagy kikapcsolódás, amit szívesen csinál?
Minden szabadidőmet a családommal töltöm. A gyerekeimet kiskorukban a próbákra is magammal vittem. Eredetileg a gyerekszínházi produkciókat is nekik csináltam. Milán a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba jár drámaszakra, Mirkót táncolni tanítom. Nagyon tehetséges, pillanatnyilag csak tőlem akar tanulni. Van időm anyának lenni, de még a kertünknek, két macskánknak, három kutyánknak, és a kert rendben tartásában „segédkező” tíz indiai futókacsának is jut a törődésből.
Mióta él a kerületben, s hogy érzi itt magát?
17 éve élek a kerületben kertes házban, nagyon szeretem a zöldet, a természetet, hogy állatokat tarthatok, hogy elvonulhatok a várostól.
Hogyan látja a XXII. kerületet, van -e az ott élőknek saját identitása?
Budatéténynek megvan a polgári miliője, a skanzenes hangulata Budafoknak. Mintha egy külön kisvároshoz tartoznánk.
Melyek a kedvenc helyei a kerületben?
Szeretem a Tétényi-fennsíkot, a természetvédelmi területeket, és fontosnak tartom, hogy erre a kerület politikusai, polgárai vigyázzanak. Szeretem a biokertészetet, és azt, hogy csodálatosan termékeny a talaj errefelé, nagyon sok gyümölcsös van, rengeteg a gyümölcsfa a kertekben is. A madarak errefelé már kora reggel kórusban csiripelnek, én is több száz madarat etetek.