Dr. Baráth Hajnal Ferenczy Noémi-díjas textilművész, műemlékvédelmi szakmérnök, a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat- és Textil Tanszékének egyetemi tanára augusztus 20. alkalmából kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A kerületünkben született művész 4 évvel ezelőtt költözött el Budafok-Tétényből, ahova rendszeresen visszajár. A Budafok-Tétény Önkormányzat dísztermét több évtizede díszíti egy, a kerület címerét ábrázoló gobelin, ami a textilművész munkája.
Az önkormányzat egykori felkéréséről és az állami kitüntetésről is kérdeztük Dr. Baráth Hajnal művészt, egyetemi tanárt.
Milyen kötődése van a XXII. kerülethez?
Anyagi ágról az egész családom budafoki, én is a kerületben születtem, csak 4 évvel ezelőtt költöztem el. A gyerekkorom és a felnőttkorom jelentős részét a kerületben töltöttem. Budafokon nagyon szép környéken laktam, a Gádor utca mellett. Imádom Budafokot, mindig is lokálpatrióta voltam és vagyok. Ma is sokat járok a kerületbe, hiszen a család nagy része itt él.
Mikor dőlt el, hogy textilművész lesz?
Ez egy többlépcsős történet. Budafokon az általános iskolát az Árpád utcai iskolában végeztem, ahol fantasztikus tanáraim voltak, többek között a rajztanárom, Klári néni. Ő mindig bíztatott, mert úgy látta, hogy izgalmas dolgokat rajzolok jó színérzékkel. Javasolta, hogy a Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba menjek, amit ma Kisképzőnek hívnak. Eredetileg grafikára jelentkeztem, de a sors úgy hozta, hogy textil szakra vettek fel, amit nagyon megszerettem. Piri néni, aki a kárpitszövést tanította, sok fantáziát látott bennem, bíztatott, hogy kárpit szakon tanuljak tovább a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Végül megpróbáltam, és sikerrel vettem a felvételit.
Ma még tanítják ezt a mesterséget?
Ez a szak több mint 10 éve már, hogy megszűnt a főiskolán. Nagyon sokáig készül el egy munka, amihez nagyon speciális tudás kell, kevés volt az érdeklődés a szak iránt. A Magyar Kárpitművészek Egyesületének 80-100 fő közötti tagsága van. Nem ritka, hogy közösen is készítünk kárpitokat állami vagy céges megrendelésre. A legnagyobb fórumunk a szombathelyi Nemzetközi Textilművészeti Triennálé. Az egyesület lehetőséget ad arra, hogy viszonylag rendszeresen legyen munkája a tagoknak. Nagyszerű érzés együtt dolgozni egy közös műteremben a kollégákkal.
Vannak kedvenc, visszatérő motívumai?
Ezek mindig változnak. Az utóbbi időben leginkább labirintusszerű grafikákkal foglalkozom, amik szövedékekké alakulnak át. A textil szerkezetét próbálom felnagyítani és vizuálisan megjeleníteni. Ez a mai napig is izgat, függetlenül attól, hogy a textil egy sík lap, 3D-s térben jelenik meg. Ezekhez hasonló problémákkal foglalkozom, amihez megfelelő anyagokat keresek. Nem csak gyapjúval dolgozom, hanem fémszálakkal is, amik különböző síkokat hoznak létre a szövet felületén. Általában komplexen gondolkodom. Az anyag tulajdonsága és a szövés adta lehetőségek által felmerült kérdésekre keresem a válaszokat.
Mikor kezdte el tanítani a szakmát?
Elég korán, mivel diploma után még 4 évig bent maradtam a főiskolán tanítani a mesterem mellett. Felkért, hogy műhelyben szövést tanítsak. 1979-ben diplomáztam, 1984-ig tanítottam a főiskolán, ezután pedig felkérést kaptam, hogy tanítsak Budafokon a Mészáros László Képzőművészeti Egyesületben. Itt 16 évig oktattam a kárpitszövést és tervezést, valamint főiskolai előkészítő foglalkozásokat tartottam fiataloknak. Mindig vonzott a tanítás, talán azért, mert általános iskolában nagyszerű tanáraim voltak, akiktől azt láttam, hogy jó tudni és jó átadni a tudást. Jelenleg is tanítok a Budapesti Metropolitan Egyetemen. 2010-ben kerültem az intézménybe, amit akkor Budapesti Kommunikációs Főiskolának hívtak. Azzal a feladattal bíztak meg, hogy a művészeti kar vezetőjeként hozzam létre a művészeti képzéseket. Ez egy fantasztikus lehetőség volt, mert jobbnál jobb művészkollégákra számíthattam, akikkel 13 évvel ezelőtt felépítettünk egy 22 szakkal működő művészeti kart.
A XXII. kerületi önkormányzat felkérésére készítette el a kerület címerét ábrázoló gobelint. Mikor volt ez a felkérés?
Már pontosan nem emlékszem a dátumra, de a ‘80-as évek végén, a ‘90-es évek elején kértek fel a címeres kárpit elkészítésére, ami a mai napig az önkormányzat díszteremének egyik falán látható. Nagyon megtisztelő és izgalmas feladat volt kárpitra átültetni egy címert. Érdekelt a feladat, hogy a koronát plasztikusan kiemeljem a textil síkjából. Nagyon szeretem ezt a munkámat, büszke is vagyok rá, arra is, hogy a díszterembe került, ahol sokan megtekinthetik.
Milyen méretben készült a gobelin?
Úgy emlékszem, hogy 3 négyzetméter, amit körülbelül egy év alatt készítettem el. Az ilyen nagy méretű munkák 12-15 hónapig készülnek. A címer szövésénél az ezüst- és aranyszálakkal nehezebb volt dolgozni. Mindig izgalmas feladat átültetni textilre egy rajzot.
Műemlékvédelmi szakmérnök is, ezzel mikor kezdett el foglalkozni?
A férjem és a lányom is kőszobrász-restaurátor. Főleg műemlék épületek felújításával foglalkoztak, nagy hiány volt olyan szakemberből, akik felügyelik a műemlékek felújítását. Úgy gondoltam, hogy ez engem is érdekel, és ha elsajátítom az ehhez szükséges tudást, azzal segíteni tudok a családomnak is. Elvégeztem a műemlékvédelmi szakmérnöki képzést, amit nagyon izgalmasnak találtam. Sokat köszönhetek ennek a képzésnek, mivel teljesen más szemszögből közelítenek meg problémákat, mint korábban. Úgy is fogalmazhatok, hogy kinyílt előttem a világ, nagyon sok mindent tanultam.
Sok elismerést kapott már korábban, most legutóbb augusztus 20. alkalmából pedig egy komoly állami kitüntetéssel jutalmazták eddigi pályáját. Váratlanul érte az elismerés?
Körülbelül egy hónappal a díjátadó előtt tudtam meg, hogy én is kitüntetett leszek augusztus 20-án. Őszintén nagyon meglepődtem. Ilyenkor átgondolja az ember, hogy mivel érdemelte ki ezt a magas kitüntetést. Mindig a legjobb tudásom, hitem szerint végeztem a munkámat, ha ezt mások is észreveszik, az külön öröm számomra. Nagyon szerettem és szeretek csapatban dolgozni. Ahhoz, hogy az ember elérjen egy ilyen komoly kitüntetést, az sosem csak egyedül rajta múlik, hanem egy csapaton is.
Milyen tervei vannak még a szakmában?
A körülöttünk lévő világ eszméletlen gyorsan változik, én a divat és textil tanszéken belül a textilspecializáción dolgozom. Ez az egyik legizgalmasabb terület jelenleg, mert a fenntarthatóság napjaink egyik fő szempontja, és a régi természetes anyagokat újra beemeljük a körforgásba. A hallgatóknak is átadjuk ezt a tapasztalatot. Egyre több céges kapcsolatot alakítunk ki a kollégáimmal annak érdekében, hogy a hallgatók meg tudjanak élni a cégek kínálta megrendelésekből, illetve nem utolsó sorban, így megismerik, hogyan tudnak alkalmazkodni egy cég technikai hátteréhez, újratervezni valamit. A fenntarthatóságról rengeteget tanulok a saját hallgatóimtól. A mostani huszonévesek nagyon érzékenyek a környezetükre, és mindent megtesznek azért, hogy ez a környezet fenntartható legyen.
