Diósi Dorka Lili 19 éves, a Passé Tánccsoport tagja. Négyéves kora óta táncol, és számára ez már jóval több puszta sportnál: önkifejezési forma, ami nélkül el sem tudná képzelni az életét. Az egyetemi tanulmányok mellett elért Európa-bajnoki sikerekről és a tánc iránti elkötelezettségéről mesélt.
– Hogyan kezdődött a pályafutásod?
– Négyéves voltam, amikor az egyik óvodai csoporttársam és édesanyukám hatására lementem az első edzésre. Rögtön megtetszett, és édesanyukám elmondása szerint azonnal sikerült is beilleszkednem.
– Miért pont ennél a sportágnál maradtál?
– Számomra a tánc több, mint egy sport. Többek között egy önkifejezési forma. A tánc közben akkor is ki tudom fejezni az érzéseimet, ha éppen szavakkal nem sikerül. Minden koreográfia egy külön történet, amit szeretek átadni és megélni.
– Egyetemistaként hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást az élsporttal?
– Kicsit nehézkes összeegyeztetni a táncot az egyetemmel, hiszen ott félévente változik az órarend, Petránál pedig évente. De a tanulásban szerencsére nem akadályoz.
– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– Az első Európa-bajnokságon elért eredményeimre. Abban az időszakban mélyponton voltam lelkileg, és féltem attól, hogy ez befolyásolja majd a teljesítményemet. De szerencsére nem így történt, nagyon szép eredményekkel tértünk haza.
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Amikor kiderült, hogy bejutottunk az Eb-re. Mai napig tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor épp egy barátommal beszélgettem, és Petra írt, hogy az összes koreográfiánk továbbjutott. A versenyen pedig úgy éreztem, hogy a munka kifizetődött, megérte minden fáradalmas óra.
– Volt már olyan mélypont, amikor abba akartad hagyni?
– Nem. Lehet klisé, de nekem a tánc olyan, mint az oxigén. Nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Ha rosszabb napom van, tudom, hogy bármennyire a padlón vagyok, az edzés és a lányok segíteni fognak. Ha nem mennék ilyenkor edzésre, azzal csak rosszabb lenne a kedvem.
– Ki a példaképed?
– Petra, az edzőm. Számomra ő nemcsak egy edző, hanem a második anyukám, a barátnőm és a példaképem. Nemcsak a táncban nézek fel rá, hanem az élet összes területén. Borzasztóan erős, kitartó és tehetséges.
– Mit üzennél azoknak, akik most vágnának bele?
– Egy próbát mindenképp megér. Nem biztos, hogy ez lesz számukra a megfelelő mozgásforma, de sportolni nagyon fontos, és nincs veszítenivalójuk. A legfontosabb tanácsom pedig: élvezzék, éljék át és ne adják fel.