A mesélő Péter-Pál utcai házak – tematikus séta Garbóci Lászlóval

by nora.farmosi

A már-már nyarat idéző, szívet-lelket melengető májusi napsütésben a Magdolna Udvarból indultak a résztvevők. Mint minden hasonló eseménynek, ennek is az volt a célja, hogy megőrizze és bemutassa az érdeklődőknek Budafok-Tétény kulturális emlékeit.

A felfedezésre váró utca Budafok legrégebbi utcája. Az első állomás a Péter-Pál-kápolna előtt volt, amelyet 1748-ban szenteltek fel. Mellette áll a 250 éves, vagyis a legidősebb hazai juhar, amelyet az Ősök Fájaként is emlegetnek. Az utcát egy gyönyörű, védett vadgesztenyefasor szegélyezi, amely éppen a séta napjaiban bontotta ki fehér és piros virágait. Az alsó, történelmi utcaszakaszon számos olyan lakóház áll, amely a XVIII–XIX. század fordulóján épült, és amelyek az akkori szőlőművelés és borászat igényeinek megfelelően kisebb-nagyobb pincével rendelkeznek.

A Savoyai Jenő téri templom felől közeledve már messziről kirajzolódott a fák között a nagy tornyával ma is szemet gyönyörködtető Czuba–Durozier-kastély. A séta résztvevői megálltak egy egykori nyaraló előtt is, ahol Thurzó Gábor író gyerek- és kamaszkorának tizenöt vakációját töltötte.

A Garbóci László vezette Péter-Pál utcai séta a kiindulási ponton, a Magdolna Udvarban ért véget. Aki most lemaradt, vagy valamiért nem tudott eljönni, érdemes figyelnie a kerületi kulturális programokat, mert a helytörténész rendszeresen elkalauzolja az érdeklődőket Budafok legrégebbi utcájába.

Olvasta már?