A mindössze 19 éves Lévai Levente aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában a somorjai birkózó Európa-bajnokságon, miután nem mindennapi közjátékkal zárult fináléját később szerzett pontjai révén megnyerte francia riválisa ellen.
A BHSE első felnőtt világversenyén szereplő tehetsége szombaton előbb a címvédő, világbajnok Ulvi Ganizadét, majd a kétszeres U23-as Európa-bajnok orosz Alen Mirzojant, az elődöntőben pedig a fehérorosz Aljakszandr Ljavoncsikot győzte le.
A fináléban Ibrahim Ghanemet 1-4-es hátrányból győzte le 4-4-es eredménnyel, úgy, hogy a meccs végét követően a franciák reklamálása után a bírók és a zsűrielnök hosszú percekig tanakodtak azon, hogy Lévainak három, vagy négy pont járt a meccsen, végül azonban “sikerült megtalálniuk” mind a négy magyar pontot.
Fél órával később, az eredményhirdetés előtt a csarnokban bejelentették a hivatalos döntést: „A kötöttfogású hetvenkét kilogrammosok döntőjében elszámolták a pontokat, ezért két Európa-bajnokot hirdetünk!” Ennek értelmében Lévai Levente és Ibrahim Ghanem együtt állt fel a dobogó felső fokára, s együtt a magasba emelték a másik kezét.
Hogy mit mondott a mérkőzés után az újdonsült Európa-bajnokunk, ITT nézhetik és hallgathatják meg.
Lévai Levente a magyar küldöttség ötödik érmét nyerte (két arany, három bronz) az Eb-n.
MTI, Főkép: Lévai Levente – Fotó: Facebook/Róth Tamás