Dr. Boronkay Gábor, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport főmunkatársának cikkét közöljük.
Az még talán rendben lévő, hogy egy rózsának nemcsak a virága vagy az illata lehet értékes, hanem például a termése is (ez a csipkebogyó). Esetleg szóba jöhet még a tüskézettsége is, mint azt a szárnyastüskéjű rózsánál láthatjuk. De mit kezdjünk egy rózsával, aminek száz levele van?
Tény, hogy a rózsa levele nem csak egyféle lehet, érdemes áprilisban ránézni egy éppen kihajtó tőre! A fiatal lombozat lehet borvörös, bíborvörös, csokoládébarna, bronzos, világos zöld, de akár egészen sárgás is. Később azután szelídül ez a színorgia, és a rózsa levele nyárra kizöldül. Kifejletten talán még a vad, úgynevezett vöröslevelű rózsa lombozata a legérdekesebb, mivel a levélnyelek pirosasak, míg a levelek szürkés-kékeszöldek, melyet egy bordó futtatás tesz valóban egyedivé. Ez a rózsa azonban nem való bármelyik kertbe, mivel hegyvidéki növény, nálunk is egy fa védelmében érzi csak jól magát. Az aszályt és a hőgutát nehezen viseli el, éppen úgy, ahogy mi. Ha még nem láttak ilyen rózsát, érdemes kilátogatniuk a budatétényi kertünkbe, ahol a Carmenetta fajtája van kiültetve, a vöröslevelű rózsa egyetlen kereskedelmi forgalomban elérhető alakja.
A százlevelű rózsák lombozata azonban nem ilyen, hanem zöld, mint egy átlagos rózsáé. Akkor mi lehet a titka ennek a rózsának? Miért olyan fontos? Különlegesnek kell lennie, hiszen már Theophrasztosz ógörög természettudós, a botanika atyja is megemlítette, mintegy 2300 évvel ezelőtt!
Talán segít a megértésben, ha tudjuk, hogy ez a szokatlan elnevezésű rózsa latinul centifolia néven ismert (a magyar név is ennek a fordítása), angolul pedig Cabbage rose. Ez utóbbi kifejezés igencsak lekicsinylőnek tűnik, azt jelenti ugyanis, hogy káposztarózsa. Bár a sok rózsanév között ez talán a legkevésbé elegáns, mégis a látogatók ezen a néven láthatják a Budatétényi Rózsakertben, mivel ez a kiállításra ajánlott elnevezése. A kertészek azonban sokkal inkább a centifolia nevet használják, a botanikus Carl von Linné is így írta le.
Most már lassan elárulhatjuk, mi ennek a rózsának a titka. Száz levele és káposztaszerű alakja nem a lombjára utal, hanem a virágára! Ez ugyanis a világ legkorábbi telt rózsája! Már az ógörögök is levélként hivatkoztak a szirmára, és ez a zavarba ejtő kifejezés rajta ragadt. Virágjában nem 5 vagy mint a korai fajtáknak, 10 szirma van, hanem igen sok. Leegyszerűsítve: száz. Virágai kellemes rózsaszínűek, kifejezetten illatosak, a szirmok tömötten állnak, kezdetben ezért a virág harang alakú, később kinyílik, de a korabeli rózsákhoz képest még így is nagynak és szabályosnak hat. A virág közepe pedig az összegyűrődött szirmok nagy tömege miatt propeller alakú, úgynevezett rozettás. Nem véletlen, hogy a reneszánsz és a barokk korban kifejezetten lelkesedtek érte a festők, és nagyítóval kell keresni azokat a csendéleteket, ahol nincs százlevelű rózsa.
Aki szereti a romantikus vagy angol rózsát, az meglepve láthatja, hogy az ilyen fajták mennyire hasonlítanak a centifolia rózsákra. Nem véletlen: a káposztarózsa és utódai révén vált népszerűvé az a tömve telt virágalak, ami egészen a kínai rózsák elterjedéséig a rózsanemesítés csúcsát jelentette. 1960 után David Austin angol nemesítő hozta újra divatba ezt a szép, archaikus virágformát, igaz, sokkal nagyobb virággal és jóval nagyobb színválasztékban. A modern fajtákhoz képest azonban az eredeti centifolia rózsák sokkal szerényebbek, virágai mai szemmel nem túl nagyok, gyenge virágkocsányuk miatt pedig bókolva csüngenek az ágakon. Egy barokk kertben nem mutatna szépen, de a természetközeli angol kertekhez azonban nagyszerűen illeszkedik.
A kerti rózsánál ma már természetesnek tartott teltvirágúság a mai ismert fajták közül először a százlevelű rózsánál bukkant elő. Nagy kérdés azonban az, hogy mikor. Aki régebbi rózsás kiadványokkal találkozott – sőt, esetleg bele is olvasott –, úgy tudhatja, már az ógörögök is ismerték. Hérodotosz volt az első, aki 60 szirmú illatos rózsákról írt, amikor a mitikus Midász király kertjét jellemezte. Mintegy száz évre rá Theophrasztosz pedig arról számolt be, hogy Makedóniában egy százszirmú fajtát termesztettek. A fajta a rómaiak rózsamániájának köszönhetően Itáliába is eljutott, és Plinius már centifolia rózsaként számolhatott be róla, melyet Campaniaban (Nápoly környékén) termesztettek. Plinius leírása azonban gyanús, hiszen sem illatát, sem virágját nem tartotta sokra. Különösen meghökkentő, hogy egészen az 1500-as évek végéig egyetlen természettudós sem említette, pedig az európai rózsatermesztés már a XIII. században is jelentős volt. Nincs más hátra, tudomásul kell vennünk, hogy az ókor centifolia rózsái nem a mai értelemben vett „káposztarózsák”, hanem valamilyen más, nagyon telt virágú mediterrán fajták voltak.
Hogy rózsánk ténylegesen hol és mikor is bukkan elő, az rejtély. Valószínűleg valahol Franciaország és Németalföld határán, ahol jelentős damaszkuszi rózsaültetvények voltak. Ennek alapján a kutatók azt gyanítják, hogy a centifolia rózsa a damaszkuszi rózsa leszármazottja lehet, bár ezt senki sem tudta még bebizonyítani. Legelőször Matthias de l’Obel, XVI. századi botanikus írt le egy fajtát, mely szerinte két-háromszáz szirmú is lehetett, és a virága kifejezetten nagy volt. Ezt Antwerpenből kapta, de ugyanakkor provance-i rózsaként is ismerte, így még a neves botanikus leírásából sem nyilvánvaló, melyik rózsáról is írt tulajdonképpen.
Miközben a késő reneszánsz kor a botanikusok és a természettudósok eldorádója volt, a káposztarózsa leghitelesebb „leírását” meglepő módon a festőktől kaphatjuk. Kifejezetten a festők a tanúk arra is, hogy a rózsa mikor is jelent meg: az időpont valamikor nem sokkal 1600 előtt lehetett, hiszen korábban egyetlen festményen sem lehet vele találkozni! Sajnos a korabeli műalkotások datálása nem pontos, ezért készítésük időpontja csak hozzávetőleges. A ma ismert centifolia rózsa valamikor 1630-1640 táján bukkant elő a németalföldi csendéleteken, majd a barokk korban annyira megkedvelték, hogy elmaradhatatlan téma lett: virágfüzérekben ábrázolták, kőfülkékben, vázákban festették meg.
Remélhetőleg a tudományos világ egyszer kidolgozza a műalkotások készítési idejének precíz meghatározását, ebből pedig megtudhatjuk a reneszánsz dísznövények kertekbe kerülésének időpontját is! A természettudomány segít a művészettörténészeknek, a művészek pedig a botanikának. És még mondja azt valaki, hogy a kultúra és a tudomány két külön világ!
Az így előbukkant százlevelű rózsa lassan fajtacsoporttá bővült. Már a XVII. században is legalább két alakját ismerték. Mivel a szirmok tömege és a torzult virág miatt igen ritkán köt magot, nehéz lehetett nemesíteni. Ennek ellenére népszerűsége robbanásszerűen ívelt föl, és a híres dél-francia – Grasse környéki – rózsaolajipar máig is a centifolia rózsákon és azok hibridjein alapul. Ezért, ha francia parfümöt használunk, akkor valószínűleg centifolia rózsa adja benne a rózsaolajat, ha pedig bolgárt, törököt vagy iránit, akkor a damaszkuszi rózsa. Ha illata kissé kesernyés, akkor még a pézsmarózsa olaja is lehet benne. Ha viszont ismeretlen származású a parfüm, akkor rózsaolajat ne is nagyon keressünk benne …
Miközben a káposztáról elnevezett rózsa iparilag máig fontos, a kertekben lassan visszaszorult, gyakorlatilag el is tűnt. De nem nyomtalanul! Két olyan fajtacsoport is van, mely centifolia eredetű, és a XIX. században vált divatossá: a törpe burgund rózsa és a moharózsa. Bár nehezen hihető, hogy egy káposzta bármiféle rokonságban is legyen a mohákkal, a rózsák világában minden megtörténhet! Hogy ezt elhiggyék, feltétlenül látogassanak ki a Budatétényi Rózsakertbe! Itt ugyanis viszonylagos közelségben hasonlíthatják össze az eredeti centifolia rózsát (Cabbage Rose), egy burgundiai fajtát (Burgundian Rose) és számtalan moharózsát (Communis, Crested Moss, Nuits de Young stb.).
Közben mindig gondoljunk arra, hogy a festők nélkül a botanika is szegényebb lenne! Aki szereti a kerti növényeket, feltétlenül látogasson el a képtárakba is!