Mint azt korábban már megírtuk, január végén Budafokon először került megrendezésre olimpiai súlyemelő verseny, ahol súlyemelőink kiválóan…
lantai.oliver
-
-
Budafok önkormányzata nevében Karsay Ferenc polgármester úr a mai kerületi közgyűlés előtt köszöntötte Jakab Jánost, klubunk tiszteletbeli…
-
Súlyos balesetet szenvedett Molnár Gyula, a Demokratikus Koalíció politikusa, akit jelenleg is kórházban ápolnak. Az MSZP korábbi…
-
Elgázolt egy embert egy személyvonat a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi útnál – írta a katasztrófavédelem. A…
-
A Budafoki Küzdősport Egyesület súlyemelő-szakosztálya első alkalommal rendezett súlyemelő minősítő versenyt serdülő, ifjúsági, junior, valamint felnőtt korosztálynak.…
-
Tájak, emlékek címmel nyílik kiállítása a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület egyik tagjának. Onestyák Mari festményeinek kiállításmegnyitója a…
-
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Budafok serdülő/A csapata óriási sikert ért el azzal, hogy bejutott a…
-
Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgóljával vezetést szerzett a Liverpool, mégis 2–1-es vereséget szenvedett a vendég Manchester Citytől az…
-
A szobanövények sok lakásban és munkahelyen nemcsak díszként vannak jelen, hanem gyakran azzal a reménnyel választjuk őket,…
-
Hengereltünk az Eger ellen: 100-ig jutva arattunk fölényes 32 pontos győzelmet – írta a Budafoki Kosárlabda Klub…
