Rengeteg tévhit van a köztudatban az örökbefogadással kapcsolatban. Ahogy arról korábban már írtunk, a kívülállók számára gyakran összemosódik a nevelőszülőség és az örökbefogadás fogalma, ezért érdemes határozottan leszögezni, hogy az örökbefogadott gyerek saját gyerek, éppen úgy, mint a vér szerinti. A témában sorozatot indítottunk, mely az örökbeadók, az örökbefogadók, illetve az örökbefogadottak szemével mutatja be e kimeríthetetlen téma különböző aspektusait.
A Bölcső Alapítványról röviden
“5 halott újszülöttet találtak egyetlen hét alatt 1994 februárjában Magyarországon.
Ez volt az a pillanat, az utolsó csepp, ami elindított az úton a csecsemők megmentésének érdekében” – mondta portálunknak Budavári Zita a Bölcső Alapítvány indulásáról.
“Az alapítványunk 1995-ben a csecsemőgyilkosságok megelőzésére jött létre, a nevében is jelezve: a nem várt újszülötteknek szeretne Bölcsőt nyújtani” – olvasható a szervezet honlapján.
Az elmúlt három évtizedben azonban kitágította a célt: a válságban lévő fiatal terhesek és anyák megsegítése lett a fő feladat.
Egy örökbefogadott személyes beszámolója
A Bölcső Alapítvány már több magas színvonalú szakmai konferenciát szervezett. Ezeken az eseményeken örökbefogadó szülők és nagykorú “Bölcsős gyerekek”, azaz örökbefogadottak is rendszeresen részt vesznek.
Portálunknak több örökbefogadó is elmondta, hogy számukra különösen azoknak a fiatal felnőtt örökbefogadottaknak a beszámolója izgalmas, akik személyes történetüket mesélik el.
Íme, egyikük beszámolója:
„Köszönöm Zita mamának (Budavári Zita – a szerk.), hogy családot adott. Nélküle nem az a lány lennék, aki most vagyok.
Van testvérem: született az örökbefogadó szüleimnek vér szerinti gyereke is örökbefogadásom után 6 és fél évvel. Szokták kérdezni, hogy érzek-e különbséget, nem is értem a kérdést. Nincs semmi különbség köztem és a testvérem között.
Mikor 18 éves lettem, felkerestem a hivatalt, hogy megismerhessem a biológiai szüleimet. A hivatal elutasította a kérésem. Ez volt életem 2. elutasítása. Az első az volt, amikor a biológiai anyám lemondott rólam. A születésnapom mindig gyász volt. Nagyon sok harag volt bennem a biológiai anyám felé, mert lemondott rólam. Ez a nap az ő születésnapja is volt.
Később, 22 éves koromra átalakult ez az érzés, hiszen lehetőséget adott nekem, nem volt abortusz, örökbe fogadhattak. Nem akartam már hivatalos utat. Írtam egy köszönő levelet, amit Zita mamán keresztül szerettem volna eljuttatni a biológiai szülőmnek. Választ nem kaptam.
De megtudtam a nevét. Megtudtam egy csomó mindent róla. Három gyereke született utánam. Rájöttem, hogy sokkal jobb életem lett, mint amilyen vele lett volna. Megnyugodtam, megtudtam a hátterét és mindent, amit szerettem volna.
Viszont tavaly rám tört a pánik. Eszembe jutott a genetikai háttér. Szerettem volna többet tudni erről. Zita mama megkereste a biológiai anyámat, hogy találkozhassunk. Meglepetésemre belement a találkozásba velem. Ekkor dühös lettem rá.
Megkaptam az elérhetőségét. Kibéreltünk a szüleimmel egy vidéki lakást az ő lakhelye közelében, hogy ott nyugodt körülmények között találkozhassunk. Örökbefogadó anyám segített tanácsokkal, és összeállított egy fényképalbumot is rólam.
Én pedig egy kérdőívet állítottam össze neki 60 kérdéssel.
És akkor megtörtént a találkozás. Biológiai anyám meg volt illetődve. Néztem, hogy kicsit hasonlítunk egymásra.
Nekem ez hálás pillanat volt, neki viszont a pokol.
Neki most kellett szembesülnie a helyzettel. Őrá kellett figyelnem ezért. Sírás kerülgette. Jól jött ekkor a kérdőív: szépen válaszolt mindenre.
Megtudtam, hogy egy alkalmi kapcsolatból születtem. 19 éves volt akkor. A helyzet áldozata volt. Le a kalappal előtte azért, amit ott tett. Nem akart nevelőotthonba tenni. A lehető legjobbat tette, amit tehetett akkor.
3 születési dátum volt a karján és egy angyaltoll, amire az örökbefogadó anyám rákérdezett, hogy ez engem szimbolizál-e? A biológiai csak bólogatott.