Pető György, a BKSE felnőttcsapatának vezetőedzője, mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapata minél jobb eredményeket érjen el. Sokszor ellátogat az utánpótláscsapatok mérkőzéseire is, hogy lássa, milyen fiatal játékosokkal erősítheti hamarosan a csapatát. Gyuri bácsival beszélgettünk, akit nagy tisztelet és szeretet övez az egyesületben.
Mikor került kapcsolatba az egyesülettel?
Ennek a mostani klubnak az elődje a Vörös Meteor Közért néven futó egyesület volt, amely később az Index SE nevet vette fel, aminek Molnár Ferenc volt a vezetője. Akkor, a kétezres évek elején a cél az NB II-be jutás volt. Molnár Ferenc itt, Budafokon alapított egy serdülőcsapatot, és szükségét érezte egy felnőttcsapatnak is. Ekkor kerültem én Budafokra a felnőttcsapat edzőjeként. Pár évig edzősködtem, majd Apáti Anikóra hagytam a csapatot és az egyesületet. 4 év távollét után egyszer lejöttem egy mérkőzésre, épp akkor, amikor az egyesületben edzőválság volt. Felajánlottam, hogy szívesen besegítek addig, amíg találnak új edzőt a felnőttcsapatnak. Ennek már negyedik éve. Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig itt maradok, de a kézilabda nagy szerelem, nehezen hagyom abba. Anikó a munkatársaival gyönyörűen felépítette az utánpótláscsapatokat a távollétem alatt. Azóta a COVID és más betegségek, sérülések és gyermekvállalás miatt sokan kiestek a felnőttcsapatból, pedig nagyon szép eredményeket értünk el. A felnőttcsapat legnagyobb gondja, hogy nincs elég játékos, bár a mostani játékosok nagyon élvezik a játékot. Ezen felül a felépített utánpótláscsapatoknak még idő kell, hogy beérjenek és beépülhessenek a felnőttcsapatba és kiszolgálják azt saját nevelésű játékosokkal.
Hány évesen kerülhetnek be a felnőttcsapatba, és ott van-e szeniorként korhatár?
A felnőttcsapatban nincsen korhatár, addig játszhatnak, ameddig fizikailag bírják, illetve jól érzik magukat. Hetente kétszer van edzésünk. Korábban volt már példa arra, hogy egy-egy nagyon jó játékosunkat elvittek NB I-be. Büszke vagyok a csapatra és az elért eredményeinkre.
Ön mikor kezdett el kézilabdázni?
8 éves voltam, amikor kézilabdát fogtam először a kezembe a MEDOSZ sporttelepen, a Dagály fürdővel szemben. A Vasas utánpótláscsapatába kerültem, 18 évesen bevonultam katonának, onnantól ismét fontos szerepet töltött be az életemben a sport. A katonaság alatt kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, edzést tartani nekik.
Úgy látom, hogy nagy tisztelet övezi önt a játékosok körében.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy ha elmegyek egy fiatalabb korosztály edzésére, akkor hatalmas szeretet vesz körül. Állandóan kérdezik, hogy mikor tartok nekik edzést. Jól megértem magam a fiatalabb korosztállyal is. Igyekszem minél több utánpótlás mérkőzést megnézni, hiszen belőlük kell majd felépítenem a felnőttcsapatot.
Mennyire más felnőttekkel foglalkozni, mint az utánpótlással?
Felnőtt női csapatot edzeni egy külön világ mindenféle szempontból. Egyáltalán nem biztos, hogy az az edző, aki az utánpótlással foglalkozik, az a felnőtt játékosok nyelvét is megérti. A felnőttcsapattal azért nehezebb dolgozni, mert terheltebb élethelyzetben vannak. Család, társ, tanulás, munka – ezek mind olyan körülmények, amelyek komoly energiát és figyelmet vesznek el tőlük. Sok más dolog van az életükben. Mérkőzésen a felnőttek erőteljesebben tudnak összpontosítani, de összetettebb életkörülmények között élnek, mint a fiatalok. Persze minden korosztálynak megvannak a gondjai.
Milyen tervei vannak a jövővel kapcsolatban?
A csapatomat szeretném felvinni a Budapest első osztályba, amire van esély. Közben az idő szalad, én sem leszek fiatalabb, természetesen át kell adnom hamarosan a stafétát egy fiatalabb edzőnek, akit a csapat elfogad. Ragaszkodnak hozzám, ez jól esik, de meg kell majd találni az utódomat, ami nem is annyira könnyű feladat. Addig örömmel terelgetem őket, igyekszem kihozni belőlük a maximumot.
Főkép: Pető György – huszonkettő.hu