Bacskó Levente az 1970-es évek végén pár évig a XXII. kerületi Tanácsháza (Polgármesteri Hivatal) megbízásából fotókat készített a kerület művészeiről. A képek több, mint 40 évet vártak arra, hogy újra előkerüljenek a fiókók mélyéről, s feltárják egy elmúlt korszak művészvilágának műhelytitkait. Sajátos hangulatot idéznek a leporolt fekete-fehér fotók, általuk szinte érezhetővé, tapinthatóvá válik a korábbi korszak miliője. Köszönjük Bacskó Leventének, hogy megkereste szerkesztőségünket, hogy elmesélje a fotók történetét, s megossza velünk azok látványvilágát.
Kerületi lakosként dolgozott az akkori Tanácsházának?
A Budai Nagy Antal Gimnáziumban tanultam, de a kerület határában, az Albertfalva utcai lakótelepen kaptunk lakást. Fotósként dolgoztam a hivatalnak. Dr. Vágner Józsefné tanácselnök-helyettes bízott meg azzal a feladattal, hogy a kerület művészeiről portrésorozatot készítsek. Teljesen szabad kezet kaptam ennek megvalósításában. Öt sikeres, kerületi művész portréfotóit őrzöm még a mai napig is ebből a sorozatból. Szerencsére ezek nálam maradtak.
Kik az érintett művészek?
Ezek a művészek mára sikeres életutat jártak be, mindegyikük ismert alkotó lett, akiknek érdemes az életútjáról beszélni. Ócsai Károly szobrászművészt nagytétényi otthonában, műhelyében fotóztam. Vén Emil már akkor befutott, ismert festő volt, amikor megkerestem. A Leányka utcai lakótelepen lakott. Pató Róza érem- és szobrászművésznek Budatétényben volt öntőműhelye, ott látogattam meg. Janzer Frigyes nem a kerületben lakott, de neki is volt kötődése a kerülethez, úgy tudom, hogy van több köztéri szobra Budafok-Tétényben. Baráth Hajnal textilművészről is készítettem fotókat. Ezek a művészek nagy tehetséggel megáldott alkotók voltak. Hálás feladat volt őket munka közben, vagy csak otthonukban fotózni. Fotóimmal némileg meghökkentettem az embereket.
Hogyan jellemezné fotóinak sajátos nézőpontját?
A 70-es évek végén, 80-as évek elején készültek ezek a képek, amikor a művészek egy része kevésbé, más része pedig jobban lázadt a rendszer ellen, s igyekeztek a határokat feszegetni. Flesch Bálint fotóművész óriási figura volt, akinek a Zichy Galériában volt egy olyan kiállítása, ahol minden rózsaszín volt, vagyis felhigított vörös, aminek természetesen politikai tartalma is volt. Én is igyekeztem a fotóimmal erős hangulatot kifejezni. A labormunkával nagyon sokat hozzá lehetett tenni még a képhez. A labort akkor úgy használtam, mint ma a Photoshopot. Kémiai kísérletekkel próbálkoztam valami egyedit alkotni. Rátaláltam egy olyan eljárásra, aminek az eredménye rozsdás, rózsaszínes vagy zöldes színű fotók lettek. Olyan technikára is rájöttem, amivel tengerhullámokat fixáltam a látvány alá vagy fölé. Fotóimat a közönség szerette, de a szakma az egyedi látásmódom miatt eléggé kiközösített, az óbudai Zichy Galériában mégis sikerült kiállítást szervezni a képeimből.
Abban az időben 200-as ISO filmhez tudtam hozzájutni, amit 400-ra exponáltam. Ezeket az alulexponált filmeket túlhívtam a laborban. A szándékos túlhívás sokat rontott az élességen, ám ez a portrék esetében nem ártott, főleg a gesztusok váltak hangsúlyossá, amik napjainkban többet jelentenek. A kapott eredmény nem hétköznapi, megszokott látványt eredményezett.
Melyik művész volt Önre a legnagyobb hatással?
Örömteljes volt ez a munka. Arra emlékszem, hogy Janzer Frigyessel készült fotóimnak nagy sikere lett. Vén Emilről, akit akkoriban sokan Emilióként emlegettek, sok érdekes képet készítettem.
Bacskó Levente fotóinak közlésével sorozatot indítunk el, melyekben bemutatjuk a művészeket, s azok legfontosabb alkotásait.