Elhalasztják a Budafok-Fradit

by gaalt994

Elmarad a hétvégi BMTE-FTC mérkőzés a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzést a ferencvárosiak kérésére halasztották el, a pótlására januárban kerül sor.

Papíron – és az elmúlt heti BL-fordulókat nézve valójában is – az eddigi legnehezebb mérkőzés várt a Budafok labdarúgócsapatára az OTP Bank Ligában. A címvédő Ferencváros fogadására készült Csizmadia Csaba együttese, azonban ezt csak január 27-én tehetik majd meg, mivel az MLSZ helyt adott az FTC halasztási kérelmének.

A Fradi szerdán Norvégiában, majd jövő kedden a Groupama Arénában játszik a Molde ellen – a kétmeccses párharc után győzelem esetén a Bajnokok Ligája csoportkörébe juthatnak, míg az EL-csoportbeli részvétel már most biztos. A ferencvárosiak éppen a párharc két mérkőzése között félúton, szombaton mérkőztek volna meg a Budafokkal, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében erre nem kerül sor.

A koronavírus miatti halasztásokkal ellentétben nekünk ilyenkor nincs döntési jogunk, nincs szükség a beleegyezésünkre. A Fradi benyújtott egy kérelmet az MLSZ-nek, akik elbírálták azt. A ferencvárosiak ugyanakkor gálánsan felénk is jelezték, hogy mivel nagy lehetőség előtt állnak, és szeretnének minden erejükkel a Moldéra koncentrálni, indítványozni fogják a halasztást. Természetesen sok sikert kívánunk nekik a Bajnokok Ligájában!” – kommentálta a hírt megkeresésünkre Horváth Gergely Áron, a BMTE kommunikációs vezetője.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Olvasta már?