Ezt mondta Karsay Ferenc a menzáról, a kerékpárútról és a zöld kerületről

by nora.farmosi

Karsay Ferenc polgármestert interjúnkban a közétkeztetésről, a költségvetésről, az EuroVelo kerékpárút kerületi szakaszának gondjairól és a helyi sportolók sikereiről egyaránt kérdeztük.

Éppen egy kerületi menzán kóstolta meg az ebédet, amikor beszélgetünk. Jóllakott?

Rajtam kívül az alpolgármesterek és a szülők is most kóstolnak, ezen a héten. Most a szülőknek hirdették meg a kóstoló programot, a kerületi képviselők viszont előzetes bejelentkezés nélkül mentek az iskolákba. Nagyon jók a tapasztalataim, az adag és az ételek íze szerintem teljesen rendben volt. Beültem a gyerekek közé is, mivel nem az én véleményem a fontos, hanem az övék.

Ők mit mondtak?

Ma például a barossi 3. A és a 2. B. osztályosokkal ebédeltem és beszélgettem, aminek sok tanulsága volt. Megkérdeztem, milyen ételeket szeretnek otthon és a menzán. A menzán van 3-4 étel, ami mindig befutó. Ezek a paradicsomleves, a milánói, a tejbegríz és a piskótakocka csokiöntettel, de szinte minden elhangzott. A válaszok arra utalnak, hogy változatosan és megfelelő minőségben készülnek az ételek a menzán.

Van olyan jó a menzás menü, mint az otthoni koszt?

Az az érzésem, hogy ők teljesen különválasztják az iskolai és az otthoni étkezés fogalmát. Az elmondottak alapján otthon a pizza, a gyros tál, a nagymama kertjéből szedett sóskából készült főzelék a kedvenc. Azt érzékeltem, hogy otthon két véglet van: vagy nagyon odafigyelnek az étkezésükre, vagy a gyorsétkezés van a fókuszban. A másik tapasztalat, amire többen felhívták a figyelmemet az iskolában tanító tanárok és a konyhán dolgozók és a szülők közül is, hogy nem ugyanazt a minőséget kapjuk ezen a héten, mint máskor.

Ez mit jelent pontosan?

Azt mondták, hogy most nagyobb az adag, és az ízesítés is jobb volt. Optimista vagyok, szeretném, ha ez a mostani forma állandósulna, és nem egy kiugrás lenne azért, mert tudták, hogy a szülők – akikkel egyeztetett előre a szolgáltató a kóstolásról – most maguk is kipróbálhatták, mit esznek a gyerekek. Ebbe én is belecsöppentem.

Akkor lehet, hogy gyakrabban kellene felkeresni a menzát!

Ezt a javaslatot abszolút megfogalmazták a gyerekek is. Olyan iskolába mentem a hét minden napján , ahol évtizedek óta tanítok, így aztán ismerős gyerekekkel tudtam beszélgetni, és ők örültek, hogy ott vagyok.

Belefér a költségvetésbe, hogy a gyermekek és a szociális intézmények lakói a kerületben a többi kerülethez képest kedvező áron étkezhessenek?

Ez fontos szempont nálunk. A következő hetekben fogja tárgyalni a képviselő-testület a 2023-as induló költségvetést. A 2023-as az a biztonság költségvetése kell, hogy legyen, és ennek a sarokpillérei között ott van a gyermekek étkeztetése és az idősek házhoz szállított étkezése. Óriási pénzeket költünk erre az ágazatra: éves szinten több mint 1 milliárd forintot.


Milyen kedvezmények vannak a menzás étkezésnél?

A térítési díjnál különböző sávok vannak, az ingyenestől az úgynevezett teljes térítési díjig. Az iskolákban, aki a teljes térítési díjat fizeti, az is csak az egynegyedét fizeti a tényleges költségeknek, mert a térítési díj nem lehet több a nyersanyag áránál. A település egyéb forrásaiból biztosított támogatás nagyon magas, és az a logikánk, hogy inkább fizessünk többet 1-1 adagért, de a szemétbe minél kevesebb menjen. Nagy veszteségforrás, amikor a térítési díj alól felmentett tanuló nem jelzi, hogy nem tud menni iskolába, így a megrendelt ételt ki kell dobni. Komoly előrelépések vannak ezen a téren is, egyre több felelősséget éreznek a szülők és az intézmények is.

A kerület zöld oldala, a Zöld22 is megújult. Idén ennyire odafigyelnek a környezetvédelemre?

Eddig is odafigyeltünk. Budafok-Tétényben racionális gondolkodású emberek élnek, hiszen sokak ősei svábok, tótok, zsidók voltak, akikről mindig elmondható volt, hogy két lábbal állnak a földön. Ez a tradíció a mai napig él nálunk. Ennek mindig is szerves része volt a környezetünk tisztelete, még ha korábban nem is emlegették sokat a környezetvédelem kifejezést. Őseink tudták: mindent fel kell használni, semmit sem illik kidobni, ami még hasznosítható, hiszen valamire még biztos jó lesz – akár az elhasznált szerszám, akár az élelmiszer. Hatékony gazdálkodást vittek hagyományosan. Most is ez a felfogásunk. A környezetszennyezés miatt – Metallochemia gyártelep rehabilitációja, a gázgyári zagy rehabilitáció ügye – nagyon felkészültek környezetvédelemből a kerületben élők.

Ha ennyire felkészültek, akkor hogyhogy gond van az EuroVelo leendő kerékpárút kerületi szakaszával?

Nehézség azért van, mert megjelentek a sötétzöldek is, akik például az EuroVelo nyomvonalát hiúsították meg, arra hivatkozva, hogy a kerékpárút olyan terhelést okoz a Duna-partnak, ami nem megengedhető – ezért a kerékpárosokat a jelenlegi budapesti tervek szerint a 6-os út mellé, a töltés alá kívánják terelni. Ez több szempontból is aggályos, amellett, hogy az egészségre veszélyes lehet, ha az autók kipufogógázát lélegzik be, fizikailag is kockázatos, mert védőfalat vagy zajvédőfalat véletlenül sem szeretnének. Ráadásul a másik, általuk preferált nyomvonal egy gyártelep közepén haladna keresztül. Drága pénzért, feleslegesen meg kellene vennie, ki kellene sajátítania az egész hatalmas területet a kerületnek, hiszen a tulajdonost akadályozná a tevékenységében a gyár közepén húzódó kerékpárút.

Mi lesz akkor a megoldás?

Mi mindenképpen szeretnénk a Duna-partot használni. A kerületünk rendelkezik a fővárosban az egyik leghosszabb partszakasszal, amelynek jelentős része most nem használható. Van, ahol meg lehet közelíteni, de rengeteg lehetőség lenne még – a többi között a kerékpárosoknak is, akik jobban szeretnek a Duna mellett tekerni a forgalom helyett. Mind turisztikai, mind szabadidős szempontból a Duna-parti nyomvonal az ideális a kerékpárútnak. A gazdasági szempontok is emellett szólnak. Van egy kompromisszumos megoldás: a meglévő nagytétényi nyomvonalat összekötni az EuroVelo 6 már kiépített újbudai és érdi szakaszával. Ez lenne a legolcsóbb és ideiglenesen elfogadható kompromisszum. Ezt a javaslatunkat most tettük meg a főváros irányába.

Mit szól a kerületi fiatal sportolók sikereihez?

Kiss Jenő tanár úr, a Testnevelési Egyetem egykori professzora nekem azt tanította: soha ne hagyjuk, hogy a sportot a kultúra egészéből kiragadják. Ragaszkodjunk mindig ahhoz, hogy a sport ugyanúgy része az emberi kultúrának, mint a képzőművészet vagy az irodalom. A mi kerületünk meghatározó arculati eleme a magas szintű kultúra: a Budafoki Dohnányi Zenekar, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola, Hegedűs Endre, Jandó Jenő, a táncosaink, a nemzetközi szintű képzőművészeink. Ha őket említem, akkor mindenki érti, miről beszélek. Ebbe a kirakósba illik a sport is. Testnevelőként különösen büszke vagyok, a szívemet melengeti, hogy nem csak a labdarúgóink szerepelnek jól, időnként első osztályú szinten, hanem más sportágakban is kiemelkedőt tudnak produkálni az úszóink, az atléták, a vízilabdások. A Kulcsár család legifjabb tagja, Viktor a Kempelen Farkas Gimnázium 12. osztályos tanulója csapatban, Somody Somával, Kovács Gergellyel és Csabai Mátéval együtt vert meg mindenkit, és nyerte el a címet Bázelben a junior párbajtőr világkupán. Lukács Melinda tornász is kitűnően szerepelt, így bekerült a korosztályos nemzeti csapatba, Molnár Dóra, a Budafóka úszója pedig 4 aranyérmet és egy ezüstöt nyert még 2022-ben a junior világbajnokságon, Peruban. Világszínvonalú teljesítmény, amit a sportolóink nyújtanak, és nagyon szurkolunk nekik, hogy folytassák a családi hagyományokat!

Olvasta már?