Filkor Attila búcsúpillanatai az utolsó hazai meccsen

by lantai.oliver

Játszott az éppen most egymás ellen BL-elődöntőt vívó Internazionale és Milan csapatában is. Utolsó mérkőzését a Szeged elleni Magyar Kupa mérkőzésen játszotta. A BMTE hatszoros válogatott középpályása mindezidáig nem tudott elköszönni a szurkolóktól. A klub vezetősége ezért úgy döntött, hogy az utolsó hazai meccsen búcsúztatja el méltóképpen a Budafokot immár fél éve sportigazgatóként segítő Filkor Attilát.

Jakab János tiszteletbeli elnökünk és Vizi Sándor, a BMTE elnöke köszöntötte őt, mielőtt elvégezte volna a 00-ra végződő, Sori elleni összecsapás kezdőrúgását. Egyesületünk minden dolgozója nevében gratulálunk Filkor Attila nagyszerű pályafutásához, sportvezetői karrierjéhez pedig nagyon sok sikert kívánunk!” – számol be az eseményről a klub hivatalos oldalán.

A jelenlegi sportigazgatónak nagyon jól esett ez a szép gesztus. A budafok1912.hu-n olvashatunk vele egy rövid interjút, amelyben beszél érzéseiről, az új kihívásokról és a klub jövőjéről.

Filkor Attila Beke Péterrel is kezet fogott a kezdőkörben

A tavaszi szezonról a következőket mondta:

“Csak pozitívan tudok nyilatkozni róla! A történelmi kupadöntő nyilván önmagáért beszél, és bár ahogyan szerintem mindenkiben, úgy bennem is van egy kis hiányérzet, amiért nem tudtuk elhódítani a trófeát, így is óriási dolgot vittünk véghez. A bajnokságban nagyon mélyről indultunk, de szerencsére magasra jutottunk, és elértük a céljainkat, a küzdeni tudásunkat, a mentalitásunkat pedig egyik mérkőzésen sem érhette kritika.”

Főkép: Filkor Attila/Facebook

Fotók: BMTE/Facebook

Olvasta már?