Folytatta veretlenségi szériáját a BMTE

by gaalt994

A hajráig vezetett a Budafok a Tiszakécske ellen.

December első hétvégéjén is rendeztek NB II-es labdarúgó bajnoki fordulót. A Merkantil Bank Liga 19. körét tartották, amivel a bajnokság kereken a feléhez ért, a Budafok pedig jobban áll, mint a szezon elején. Ezúttal a Tiszakécske együttese látogatott a Promontor utcába, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.

A 12. percben Sós révén szerzett vezetést a Budafok, és egészen a hajráig úgy tűnt, hogy előnye megőrzésével újabb 3 pontot gyűjthet Mátyus János együttese. A hajrát azonban nem sikerült kapott gól nélkül kibírni, a Tiszakécske tinédzser középpályása, Kiss Norbert talált a hálóba, amivel pontosztozkodásra ítélte a feleket.

A Budafok ezzel folytatta veretlenségi sorozatát, utoljára október 30-án hagyta el pont nélkül a pályát, akkor edzője, Mátyus János korábbi munkaadója, a Nyíregyháza győzte le a BMTE-t. Üröm az örömben, hogy a kiesőzónától ezúttal nem tudott tovább távolodni a gárda, hiszen az éppen a vonal alatt lévő Kozármisleny némileg meglepő, 4-0-s vereséget mért a Siófokra.

Az év során még egy bajnokit játszik a Budafok, vasárnap az Ajkát látják vendégül a srácok, onnantól fogva jövő év január 29-ig nem vív tétmérkőzést a csapat.

Olvasta már?