Fontos kérdést tárgyal csütörtökön a kerületi képviselő-testület

by gaalt994

Az Ellátásbiztonsági Operatív Törzs tartalékalapjáról szavaznak.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Budafok-Tétény önkormányzata az energiaárak emelkedése miatt létrehozta az Ellátásbiztonsági Operatív Törzset. Karsay Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület szeptember 8-i ülésén szavaz a szervezet pénzügyi tartalékalapjáról.

Az Ellátásbiztonsági Operatív Törzs többek között a rezsiterhek növekedése által előidézett hatások enyhítésére törekszik. Karsay javasolni fogja egy 1 milliárdos budafok-tétényi alap létrehozását, amelyet a terhek növekedésétől és a rászorulók számától függetlenül rugalmasan terveznek majd felhasználni. „Ez nem azt jelenti, hogy ennyi pénzt ki tudunk, vagy akarunk osztani szociális segélyként, hanem azt a tartalékot jelenti, amit minden nem várt probléma esetén fel tudunk használni” – mondta erről korábban a polgármester.

„Elsősorban kiszélesítjük a rászorulóknak nyújtható támogatások rendszerét, másodsorban pedig megemeljük az eddigi támogatások összegét. Ez azt jelenti, hogy a lakhatási- és az élelmiszervásárlásra adható támogatást, valamint a krízissegély keretösszegét fogjuk megemelni” – ismertette Karsay Ferenc a további tervezett intézkedéseket.

A többgenerációs házakban, külön lakásokban élő, de egy mérőórával rendelkező családok problémájának megoldása érdekében Karsay Ferenc levélben fordult Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztoshoz. A polgármester arra tett javaslatot, hogy ezen ingatlanok lakói is élhessenek nyilatkozattétellel az egyes lakóegységekre vonatkozó fogyasztás tekintetében, a kedvezményes rezsiárak igénybevétele érdekében.

Olvasta már?