Felmegyünk a faluba – a Jülek család nagytétényi meséje

by talastunde

A Jülek család és leszármazottjai egy évszázada már Nagytétény lakói, ide kötődnek múltjukkal, történetükkel. Jülek Ibolya lánya, Marinné Dr. Nyéki Ildikó meséli el családjuk izgalmas történetét.

Jülek Zoltán Torbágyon született 1893. július 21-én. Az első világháborúba 19 évesen került, lőtt sebbel súlyosan megsérült, két évig ápolták, a második évben Budafokon, a mai Soós István Borászati Iskola területén lévő kórházban.

Feleségével, Lambert Borbálával Budafokon ismerkedett meg, aki Tolnán született 1901. november 22-én. 1921. szeptember 11-én kötöttek házasságot Budafokon, majd ezt követően Nagytéténybe kerültek, mivel Jülek Zoltán a Metallochemiában kapott állást vegyészként, ahol nyugdíjazásáig dolgozott.

A mai Hugonnai Vilma Általános Iskola mögötti utcában laktak egy szoba-konyhás albérletben. A velük szemben lévő házban lakott a Kohn család, egyike a nagytétényi zsidó családoknak, akiket innen deportáltak, és sajnos közülük csak a Schwarz család jött vissza.

1936-ban építettek saját családi házat a nagytétényi Szent Imre herceg utcában (a mai Akó utcában), amely a mai napig is áll. Ezt a házat az akkoriban jó nevű Müller József nagytétényi építész tervezte és kivitelezte. Annak idején olyan szépen megtervezett és kivitelezett, a környéken egyedülálló manzárdtetős épület volt, hogy a moziban a híradó előtt ezzel az épülettel reklámozta magát Müller József .

A feleség nem dolgozott, a háztartást vezette, és nevelte két gyermeküket, az 1923-ban született Borbálát és az 1931-ben született Ibolyát, édesanyámat .

A II. világháború alatt a frontok alakulása következtében hol német tisztek, hol orosz tisztek voltak elszállásolva az egyik szobában („Tizedes meg a többiek…”). Nyelvi probléma nem volt, mert Jülek Zoltán gyerekkorában németül beszélt, a felesége tolnai sváb családból származott, aki a szomszéd asszonyokkal az utcában svábul beszélt. Amikor 1944 karácsonyán bejöttek az oroszok Nagytéténybe, ugyanabba a szobába szállásolták be őket, ahol korábban a németek voltak. Rendesen viselkedtek, hoztak magukkal élelmet, amiből azért sikerült a mamának néha elcsenni valamennyit, amit ugyan észrevettek, de nem csináltak belőle ügyet. Amikor bejöttek az oroszok, a lányokat elzárták egy mellékhelyiségbe, mert féltették őket, még egy szekrénnyel is eltorlaszolták a bejáratot, de azután kiengedték őket, mert Jülek Zoltán a Metallochémia vegyészeként Bulgáriában is dolgozott, megtanult egy kicsit bolgárul, így szót tudott érteni az orosz tisztekkel. Egyik orosz tiszt jött a másik után, de nem bántották őket.

A mama elmesélése szerint az oroszok a nőket december végén a nagytétényi kastélyba terelték azzal, hogy ott dolgozniuk kell, többeket megerőszakoltak, a mama azonban ügyesen kiszökött a kastély kapuján, és hazaszaladt. A háború után az élelmiszerhiány miatt batyuztak az emberek. A mama a vonat tetején utazott Tolnába, Baranyába, ahova rézgálicot vitt magával élelmiszerre cserélni, mivel a Metallochemiában a dolgozók részben rézgálicban kapták meg a fizetésüket, amit a vidéki parasztok permetezéshez tudtak használni.

Jülek Zoltán ezermester volt, saját kis asztalosműhelyt rendezett be a ház padlásán, ennek a megmaradt szerszámai láthatók a nagytétényi helytörténeti kiállításon.

A háború előtt a lányok Nagytétényben jártak iskolába, ahol Pentz Endre volt a polgári iskola igazgatója, aki rendszeresen biciklikirándulásokat szervezett a környéken, még a Velencei-tóhoz is elmentek.

A szülők és a leányok fiatalkora idejében sok üzlet, több vendéglő működött Nagytétényben, így a Duna-parton a Macska csárda, a máig létező Illés vendéglő és a Szelmann. Minden évben több bált rendeztek, így megrendezték a szüreti bált, amikor csikós lányok és fiúk lovakkal, kocsikkal vonultak . A lányok a stafírungjukat, a ruháikat Pentz Magdus néni varrodájában csináltatták.

Jülek Zoltán és felesége Nagytétényben, a házukban haltak meg, a nagytétényi temetőben vannak eltemetve.

Az idősebbik lány, Borbála, vidékre került, Ibolya a nagytétényi Bányagyutacs Gyárban kezdett dolgozni 1951-ben, ahol megismerte későbbi férjét, Nyéki Imrét. 1956-ban házasodtak össze, és 61 évet töltöttek együtt boldog házasságban. 1962-ben építkeztek a Vitéz utcában, ahol azóta is él, 2017 óta már egyedül. A házasságukból két gyermek született, Nyéki Ildikó és Nyéki Kornél, akik szintén Nagytétényben élnek és dolgoznak a mai napig is gyermekeikkel.

A Jülek család és leszármazottai tehát 100 éve kötődnek Nagytétényhez, itt jártak iskolába, itt találtak otthonra, itt éltek és dolgoztak, és dolgoznak most is az utódok, akik semmi kincsért nem hagynák itt a „falut”, ahogyan a mai napig is nevezi anyukám és én is, hiszen, ha elindulunk a Vitéz vagy az Akó utcából, csak annyit mondunk: „Felmegyünk a faluba”.

Olvasta már?