Bacskó Levente az 1970-es évek végén pár évig a XXII. kerületi Tanácsháza (Polgármesteri Hivatal) megbízásából fotókat készített a kerület művészeiről. A képek több, mint 40 évet vártak arra, hogy újra előkerüljenek a fiókók mélyéről, s feltárják egy elmúlt korszak művészvilágának műhelytitkait. Sajátos hangulatot idéznek a leporolt fekete-fehér fotók, általuk szinte érezhetővé, tapinthatóvá válik a korábbi korszak miliője.
A fotóssal készített interjúnkat korábbi cikkünkben olvashatják. Ezúttal Vén Emilt, a kerület egykori Munkácsy-díjas festőművészét mutatjuk be, akiről Bacskó Levente hangulatos művészportrét készített.
Vén Emil 1902-ben született Fiuméban, eredeti neve Weisz Emilió volt. A magyar apának és olasz anyának a mediterrán tengerpart közelében gyerekeskedő fia alapfokú tanulmányait Triestben végezte, amit 1915-ben szakított meg, amikor a család Budapestre költözött. Tehetsége korán jelentkezett, Uitz Béla szabadiskolájában tanult. 1922-ben Krúdy Gyuláról készített rajza eljutott Rippl-Rónaihoz, majd Lyka Károlyhoz, akik azonnal indítványozták, hogy felvételi nélkül jusson be a Képzőművészeti Főiskolára. Főiskolai mestere, Rudnay Gyula megbízásából 1925-től a makói művésztelepet vezette, ahol megismerkedett József Attilával, Juhász Gyulával. A ’30-as években beutazta Itáliát, Dalmáciát, Spanyolországot és Franciaországot, ahol olyan művészek társaságát élvezhette, mint Picasso, Hemingway, Pablo Casals.
Vén Emil 1940-ben választotta végleges otthonának Budafokot, ahol negyven évig élt, alkotott. 1950-ben Munkácsy-díjjal ismerték el tehetségét. Az impresszionizmus jeles magyar képviselője minden rangos kiállításon szerepelt. Önálló kiállításának Toulon és Bécs városa, az Ernst Múzeum és a Műcsarnok is helyet adott. Vándorkiállításával Makóra és Hódmezővásárhelyre is visszatért idős korában.
A 82 éves korában elhunyt festő művészetében a szülőföldjére jellemző magas hőfokú szellemiség találkozik az Alföld kiegyensúlyozott nyugalmával, természetes egyszerűségével.
A budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium kertjében születésének 100. évfordulója alkalmából szobrot állítottak emlékére. A Budafokon töltött negyven év alatt jelenséggé vált a kerületben, barátságos, közvetlen személye miatt mindenki csak Emiliónak hívta. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemény.
Bacskó Levente Vén Emilről készített fekete-fehér fotósorozatában a szivarozó, pipázó művész barátságos alakja jelenik meg, egy fotón pedig a festőt fiatal felesége társaságában kapta lencsevégre.
A fotós a felvételeket 200-as ISO filmekre készítette, amelyeket olykor túlhívással hívott elő. A szándékos túlhívásnak köszönhetően főleg a gesztusok érvényesültek, melyek nem hétköznapi, megszokott látványt eredményeztek. A laborban kémiai kísérletekkel próbálkozott egyedit alkotni, így talált rá egy olyan eljárásra, aminek az eredménye rozsdás, rózsaszínes fotók lettek. Vén Emilről is született egy ilyen profilkép.
Bacskó Leventének az elismert festőről készült fotóiból kiállítást is rendeztek Budafokon az 1980-as évek elején.