Karsay befogadná a Heti TV-t és a 100 Tagú Cigányzenekart

by gaalt994

A televízió és a zenekar azért keres új otthont, mert elvesztették az általuk korábban igénybe vett, VII. kerületi ingatlan használati jogát.

Niedermüller Péter (Demokratikus Koalíció), a VII. kerület polgármestere új tendert írt ki annak a Wesselényi utcai ingatlannak a használati jogára, amely a Heti TV mellett a 100 Tagú Cigányzenekarnak is otthont adott. Bár a televízió pályázott a tenderen, nem nyert, így új helyszínt kell keresnie a szerkesztőség munkájához.

Erzsébetváros önkormányzata közölte: a pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt, hogy a felvázolt tervek mennyiben szolgálják a kerület lakóinak érdekeit. Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc a hír hallatán jelezte: szívesen befogadná az Európa egyetlen zsidó tévéjeként számon tartott médiumot és a világhírű zenekart.

A fideszes politikus ehhez kérni fogja képviselői támogatását, mert mint mondta: Budafok-Tétényben helye van a másképp gondolkodó médiumoknak is, valamint úgy véli, a XXII. kerületben mindig jól működött az együttélés a különböző népcsoportok és vallási felekezetek között. Karsay Ferenc arra kérte a kerületi képviselő-testületet, hogy február 23-án 16 óráig ismertessék álláspontjukat és javaslataikat a felajánlható megoldásokkal kapcsolatban.

Olvasta már?