Furcsa történet: egekben a közös költség a Leányka utcai házban

by gaalt994

A Leányka utca 14-30. szám alatti társasház lakóinak április 30-ig kell egy összegben millió feletti összeget fizetni, vagy úgy megemelik a közös költséget, hogy a lakások nehezen eladhatóvá válnak. Sokan így is a hitelt választották.

De nézzük a részleteket! A Leányka utcai társasház 366 lakásból áll. A szerkesztőségünket értesítő lakók elmondása szerint a Számvizsgáló Bizottságon keresztül keresték meg a közös képviselőt vállalkozók az ötlettel: mintegy hatszázmillió forintnyi összegért látványos és korszerű felújítási, szigetelési munkákat végeznek a házon, amely jelentős esztétikai javulást is eredményez. Az ablakokat is cserélik, igény szerint.

A társasház döntött arról, hogy megvalósítják a projektet. Az egyik lakó elmondása szerint a munkálatok inkább esztétikai jellegűek, mások a szigetelést emelték ki. Az ablakok cseréje opcionális. Mindenesetre, nem vizsgálva most az ár-érték arányt, ha valaki egyösszegben fizeti a ráeső részt, akkor a lakás nagyságától függően akár 1,2-1,4 millió forintot is le kell perkálnia. Ha a hitelt választja, akkor tíz évig fizetheti, így az eredeti közös költséggel együtt 28-30 ezer is lehet a havi terhe.

“Így nagyon nehezen lesznek eladhatók a lakások, hiszen az eredeti 17 ezer körüli közös költséghez komoly plusz fizetendő járul” – véli az egyik lakó.

Többen sérelmezik azt is, ahogy a döntés megszületett. Egyikük elmondása szerint állítólag a 366 lakás tulajdoni arányai szerint nézve is csak 48 százalék szavazata döntött. Ráadásul a levélszavazás körülményeit is furcsának találják. Persze ilyenkor akár bíróságon is megtámadhatnák a társasházi közgyűlés sérelmezett határozatait, de erről egyelőre nem kaptunk információt.

Az ügyben keressük a közös képviselőt és más lakókat is, hogy minden oldalról utánajárjunk az ügynek.

Olvasta már?