Gyász: elhunyt Lövei László

by gaalt994

A kosárlabda-játékvezetőnek 2017-ben Budafok-Tétény önkormányzata oklevéllel fejezte ki háláját, amiért szívmasszázzsal életben tartott és ezzel megmentett egy budafoki kosárlabdázót, akinek mérkőzés közben állt meg a szíve.

Fájdalmasan fiatalon, mindössze 35 évesen elhunyt Lövei László kosárlabda-játékvezető, gimnáziumi tanár, korábbi vízimentő.

Lövei László 1986. november 17-én Miskolcon látta meg a napvilágot. Tanulmányait Egerben, majd Nyíregyházán végezte, egy féléves finnországi Erasmus-os kitérővel. Egyetemi oklevelét angol és testnevelés szakos tanárként szerezte. 2003-ban indult kosárlabda-játékvezetői karrierje, amikor sikeres vizsgát tett. A keleti régióban vezetett több száz meccse után 2012-ben Budapestre tette át a székhelyét. 2015-ben szerzett NBI-es kerettagságot és 2018-ban a női NBI A csoportban is bemutatkozott sípmesterként – emlékezik meg a sportemberről a BB1.hu szakportál.

A tanítás volt a hivatása: a Budapest Baptista Gimnáziumban tanított, majd igazgatóhelyettesként segítette az intézmény és a diákok életét. Egyetemi évei alatt nyaranta a Balatonnál vízimentőként dolgozott, ahol több alkalommal mentett meg sikeresen életeket – írják róla.

Lövei László neve a budafok-tétényieknek is ismerősen csenghet; 2017-ben ugyanis a XXII. kerületi önkormányzat „Életmentő oklevél”-lel tüntette ki, amiért fiatal játékvezetőként hatalmas lelki erőről tanúbizonyságot téve, a mentők kiérkezéséig szívmasszázzsal tartott életben egy budafoki kosárlabdázót, akinek a Göd elleni mérkőzés közben állt meg a szíve.

Fotó: budafokteteny.hu

Lövei Lászlót szerettei mellett az egész kosárlabda-társadalom gyászolja.

Olvasta már?