Karsay: Mindenkit tudok támogatni, aki a saját szakmájában sikereket ér el

by nora.farmosi

A polgármester a kerület ügyeiben arra törekszik, hogy mindenkivel együttműködjön, ha az a lakosság számára hasznos és fontos ügyeket szolgál. Interjú Karsay Ferenccel.

Milyen kérdések merültek fel a legutóbbi fogadóóráján?

Fővárosi jelentőségű témákat is tárgyaltunk. Ezek közül az egyik a fővárosi rendelet elfogadása – illetve ennek elmaradása – a Nagytétényi Duna-part védelmében. A főpolgármester-helyettes személyének kérdésében ugyanis a DK és a Momentum nem értettek egyet, és ezért ennél lényegesebb kérdésekben sem lehetett döntést hozni.

Ez azt jelenti, hogy a Németh Zsolt által kezdeményezett Zöld Duna-part projekt akár meg is valósulhat?

A fővárosi döntés csak tolódik, ezen a héten lesz döntés, védett lesz a Duna-part. A probléma ezzel csak az, hogy semmilyen változtatás nem hajtható majd végre. Nem lehet kerékpárutat, sétányt, futópályát, kerékpáros pihenőt létesíteni. A jogszabálytervezet szerint mindennek változatlan formában kell maradnia. Nekem a kikötési lehetőség hiánya fáj a legjobban.

A nagytétényi fórumon az emberek a védetté nyilvánítást támogatták.

Így van, a lakossági fórum résztvevői ezt támogatták. Ezt elfogadom természetesen. Sajnálom attól még, hogy nem lesz egy sokkal rendezettebb Duna-part. Afelől is szkeptikus vagyok, hogy a mostani sittől így meg tudunk-e szabadulni, de a puding próbája az evés.

Mire gondol?

Tartok attól, hogy úgy járunk, mint a Tétényi-fennsíkkal, ami egy szemétlerakóként működik. Oda hordja fél Budapest a szemetét, és aztán lakossági kezdeményezésekkel, a kerületi és a fővárosi önkormányzat költségére nekünk kell megoldani a szemét elszállítását. Szerintem ez minden, csak nem természetvédelem, zöldpolitika vagy klímavédelem, csak egy álmegoldása a zöld problémának.

Egy pert is megnyertek nemrég. Ez az ügy lezárult?

Igen, megnyertünk egy pert a közbeszerzési hatóssággal szemben, a legmagasabb bírói fórumon, a Kúriánál. Innen már nincs további fellebbezési lehetőség. Egy közbeszerzési ügyben, 39 utca építésének ügyében a Transparency International fordult a közbeszerzési hatósághoz, nyilván egy helyi jóakaró ötlete nyomán. Már közel 3 éve keressük az igazunkat. Most úgy áll, hogy le tudjuk zárni. Amikor korrupciós vádak hangoznak el, az nagyon el tudja venni az ember kedvét a munkától, hogy védekezni kell kreált, nem valós ügyekben, amik leginkább csak a sajtónak szólnak. Ezek viszont csak pillanatokra vannak jelen. Tudjuk, mi a dolgunk, és visszük előre a kerület ügyeit.

Hamarosan önkormányzati választás is lesz a kerületben, tekintettel arra, hogy a korábbi önkormányzati képviselő, Tóth Endre bejutott a parlamentbe. Mire számít?

Őszintén remélem, hogy a mi jelölöltünk, az egyik legrutinosabb képviselőnk, Krieger Krisztina megnyeri ezt a körzetet, melynek 4 vagy 5 cikluson keresztül volt egyéni választókerületi képviselője is. Ő itt nőtt fel, érti, hogy mi zajlik itt, a gyerekei is ide járnak óvodába. Az emberek ismerik és tudják, hogy számíthatnak is rá, ez mind mellette szól.

Milyen a kapcsolata Önnek Tóth Endre országgyűlési képviselővel? Beszéltek együttműködésről?

Mondhatni semmilyen kapcsolatunk nem volt korábban sem, de ahova akar, oda mindig eljön. Mióta országgyűlési képviselő, azóta egyre többet látom a kerületben, és ez dicséretes, amikor kerületi képviselő volt, akkor nagyon ritkán láttuk. Akkor ide nem járt be, most a parlamentbe nem jár. Mert úgy hallom az országos sajtóból, hogy az összellenzék azzal demonstrál, hogy nem vesz részt a parlamenti munkában. Hogy ebben mi a logika, hogy nem dolgoznak, azt nem értem, de biztos van. De van azért pozitív fejlemény is.

Mi az?

Tóth Endre először kezdeményezett egy négyszemközti találkozót, amit érdeklődve várok.

Nyitott az együttműködésre?

A kerület ügyeiben arra törekszem, hogy mindenkivel együttműködjek, ha az a lakosság számára hasznos és fontos ügyeket szolgál. Ezt a partnert eddig Németh Zsoltban találtam meg, de Molnár Gyula sem ártott és nem tett keresztbe azoknak a dolgoknak, amiket a kerületiek akartak. Reméljük, hogy a momentumos képviselő is a kerület fejlődését szolgálja majd, azzal minimum, hogy nem árt Budafok-Téténynek.

Miért nem adott szót Havasi Gábor fővárosi képviselőnek a testületi ülésen?

Egészen elképesztő számomra, hogy egy már elfogadott és előterjesztésben befogadott jelöltet egy pedagógus kitüntetésre a Momentum fővárosi képviselője, akinek nem sok köze van a kerülethez, arra való hivatkozással, hogy az illető fideszes, kihúzott, és ezt a főpolgármester el is fogadja. Ezzel nehezen tudok mit kezdeni. Szívesen egyeztetek arról, hogy ki az, akit mindannyian tudunk támogatni, és egyáltalán nincs ellenemre a Havasi által jelölt pedagógus kitüntetése sem. Egy tanár kihúzása a listáról politikai okból azonban felháborít. Arra, hogy megkapják-e mindketten végül a kitüntetést, kedden derül fény. Havasi úr azért nem kapott szót, mert a polgármesteri beszámoló körülbelül 30 pontjából egy az volt, hogy betekintést kértem annak a fővárosi ülésnek a jegyzőkönyvébe, amin nem tudtam részt venni. Itt mondta azt Havasi úr, hogy ne legyen olyan kitüntetett, aki fideszes választási bizottsági tag. Ha ott lettem volna, rögtön tudtam volna cáfolni, hogy a személy sosem volt a Fidesz tagja vagy aktivistája, hanem a képviselő-testület által választott köztiszteletben álló delegált tagja volt a választások tisztaságát felügyelő helyi választási bizottságnak. A polgármesteri beszámolóm egy pontjában elmondtam ezt a történetet, amire jött egy bekiabálás. Úgy gondolom, hogy a polgármesteri beszámolóban egy kérdésre adott válaszkor nem nyitnék vitát, nemhogy szót adjak olyannak, aki nem is tagja a képviselő-testületnek. De mondtam, hogy szavazzunk erről, döntse el a képviselő-testület, majd pont egy ellenzéki képviselő javasolta, hogy ne adjunk szót ezügyben, mert a fővárosban zárt ülésen tárgyalta a kérdést a fővárosi közgyűlés, ezért nekünk nem nagyon van lehetőségünk nyílt ülésen tárgyalni róla.

Egy szakmai díj odaítélésénél előfordulhat, hogy felmerül a politikai hovatartozás kérdése a szakmai érdemen túl?

Ezt a kérdést tegyék fel Havasi úrnak. Az általa javasolt díjazottal kapcsolatban fogalmam sincs, hogy milyenek a politikai preferenciái, de nem is ez érdekel, hanem az, hogy milyen pedagógus. Évtizedes tapasztalata van a kerületben, ezért is tudom őt is teljes mértékben támogatni.

Árthatott a díj presztízsének ez az ügy?

Szerintem nagyon sokat ártott ez a kijelentés. Az önkormányzati politikában ez korábban nem volt jellemző, különösen nem itt, a kerületben. A közös problémákra közös válaszokat adtunk és lehetett vitázni azon, hogy milyen sorrendben kezeljük a különböző dolgokat. Én mindenkit tudok támogatni, aki a saját szakmájában sikereket ért el. Jó példa erre a díszpolgáraink köre, akik között van mindenféle politikai beállítottságú díjazott.

Olvasta már?