Karsay: Mindent támogatok, amit az emberek támogatnak a kerékpárúttal kapcsolatban

by nora.farmosi

Megtartották a lakossági fórumot a Főváros megrendelésében készülő Budapest – Balaton kerékpárút kerületi szakaszának fejlesztéséről a Rózsavölgyi Közösségi Házban.

A  kerületi civil szervezet Karsay Ferenc polgármesterrel közösen tartotta meg a lakossági fórumot, hogy megvitassák a kerékpárút ügyét. A fórumon a polgármester elmondta, hogy amikor a kerékpárút nyomvonalát kereste a főváros, egy apró probléma volt, hogy ezt nem egyeztették a kerülettel. A főépítész hiába mondta el a véleményét, ebből semmit nem vettek figyelembe. Amikor a terveket benyújtották, azzal az önkormányzat nem értett egyet, hiszen a Leányka utcai dombos játszótérnél ki akarták vágni a platánfákat.

A lakossági fórumon felmerült, hogy Honfoglalás út helyett az Ady Endre úton menjen a bicikliút, amit az ott élők nem akarnak. A Honfoglalás úton lakók ugyanis jelezték, hogy szerintük keskeny az út ahhoz, hogy az EU- szabványnak megfelelő kerékpárutat alakítsanak ki, mivel az út már így is terhelt, a parkoló autók sem tudnak megállni az ingatlanok előtt, amit semmilyen szinten nem vettek figyelembe a tervezésnél. Ez nem önálló kerékpársáv lenne, tehát ráhajthatnának az autósok, ha a közlekedési helyzet úgy kívánja. Az ott élőknek aggodalmaik vannak, balesetveszélyesnek tartják és ellenzik.

Egy 3. lehetőség is szóba került: a villamos és az Ady Endre út között építsenek egy külön, önálló kerékpárutat, ami szintén fakivágással járna, jelentős zöldfelületeket sértene. Összefoglalva: a polgármester mindent tud támogatni, amit az emberek támogatnak. Nem született megegyezés, de hamarosan a Budapest Közlekedési Központtal közösen lesz egy bejárás, amitől várható előrelépés.

A polgármester szerint a turizmusnak szüksége van erre a kerékpárútra, jó, ha keresztülmegy a kerületen, mert fejleszti az idegenforgalmat. A hiba azon a ponton következett be, amikor nem idejében kezdtek egyeztetni, hiszen lett volna idő rá. Most azért jött össze ez a fórum, mert nem adták ki a szükséges hozzájárulást, és most hirtelen tudtak rá időt szakítani a Főváros részéről is. Arra kérték az embereket, hogy mondják el a véleményüket, akár írásban, akár személyesen.

Olvasta már?