Karsay válaszolt az RTL-nek: 15 év és 3 generáció munkája, 7 ember otthona ez a ház

by nora.farmosi

Budafok-Tétény polgármesterét a kampányhajrában a családi házával támadta be az ellenzék, azt firtatva, hogy nem értik, miből épült a ház.

Az RTL Klub oldalán megjelent cikk szerint a Halk utcai családi házat az elmúlt hónapokban építették fel Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármesterének telkén. Az építésügyi hatóság adatai alapján 2022 márciusában jelentették be az építkezést, ekkor pedig csatolták a homlokzati terveket is.

Perlai Zoltán, az összefogás DK-s polgármesterjelöltje szerint a budafokiakat foglalkoztatja, hogy pontosan milyen forrásból finanszírozták ezt az építkezést. A ház egy 1002 négyzetméteres területen fekszik, kétszintes, a helyiek szerint a lakói nemrég költöztek be.

Karsay Ferenc szerint csodapalotáról szó sincs és az, ahogy az ellenzék és az RTL Klub beállítja a történetet, az egy hazugság, amit azért dobtak be a kampányhajrában, hogy bemocskolják.

“Több generáció évtizedes álma vált valóra, amikor felépült ez a ház. 2×100 négyzetméterre 3 generáció költözött ide. Nagyon sok magyar család járt úgy, ahogy mi is, gyakorlatilag 100 év alatt minden generációnak újra kellett építenie az életét. Szüleinkhez, nagyszüleinkhez képest apróságnak tűnik az, hogy mi a devizahiteles időszakban veszítettünk nagyon sokat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy otthonainkból sikerült egy kis telket vásárolnunk, erre épült ez a ház” – mondta a polgármester a Facebookon közzétett videójában.

Karsay Ferenc azt is elmondta, hogy a házba húsvétkor költöztek be és több tulajdonosa is van, hiszen gyerekek, szülők és nagyszülők összefogásából jött létre. Ugyanakkor megköszönte feleségének, hogy létrejöhetett a családi álom, ami 15 év munkájának az eredménye. Ezt pedig a helyiek is tudják a polgármester szerint.

Olvasta már?