Kerületi sportolók az atlétikai világbajnokságon

by lantai.oliver

Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon. Köztük Molnár Janka és Wahl Zoltán, akik nemrég még a BMTE színeiben versenyeztek.

Molnár Jankát három, Wahl Zoltánt várhatóan négy számban láthatjuk versenyezni a hétvégén Budapesten kezdődő atlétikai világbajnokságon. Korábban mindketten a BMTE Atlétikai Szakosztályában sportoltak, jelenleg pedig a TSC Geotech versenyzői. Minkettőjük mestere Bartha Attila.

Molnár Janka és Wahl Zoltán

Janka a 400 gát mellett a női 4×400-on és a 4×400 mix váltóban áll rajthoz, míg Zoli a 4×100 és a 4×400 mellett a 4×400 mix váltóban futhat, de ami a legfontosabb számára, hogy elindulhat a férfi 200 méteres versenyben is – írja közösségi oldalán a TSC Geotech.

Wahl Zoltán és Bartha Attila



Bartha Attila kiemelte, hogy a két fiatal sportoló számára fantasztikus siker és eredmény, hogy ott lehetnek a budapesti világbajnokságon.
A mester szerint “Janka részvétele kiemelten fontos a 400 méter gátfutásban, hiszen ő a ranglistán elért helyezése és időeredménye révén, alanyi jogon is ott lehet a vb-n”.
Ahhoz, hogy a versenyzők jó eredményeket érhessenek el, Bartha Attila szerint egyéni csúcsokra lesz szükség.

Magyarország készen áll a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságra, örömmel látja vendégül a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és az azon induló sportolókat – írta a köztársasági elnök kedden a Facebook-oldalán, miután fogadta Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét a Sándor-palotában.

Budapest, 2023. augusztus 12. A Medál Pláza a Nemzeti Atlétikai Központnál 2023. augusztus 12-én, ahol az éremátadások és koncertek, szórakoztató programok is lesznek. Ezen a napon, az egy hét múlva kezdõdõ atlétikai vb kezdete elõtt sajtótájékoztatót tartottak, amnelyen Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelõs államtitkára, a budapesti atlétikai világbajnokság kormánybiztosa elmondta, hogy célegyenesbe fordult a rendezés, minden készen áll, hogy elkezdõdjön Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye. MTI/Máthé Zoltán

    Novák Katalin kiemelte, Magyarország készen áll, és örömmel látja vendégül a világ egyik legnagyobb sporteseményét, az azon induló mintegy 2000 sportolót, és szeretettel várja a világ minden tájáról érkező érdeklődőket, szurkolókat.

Novák Katalin Fürjes Balázzsal, Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, valamint Gyulay Zsolttal, a Nemzeti Olimpiai Bizottság elnökével – Fotó: Facebook


    “Ismét egy alkalom, hogy mi, magyarok megmutassuk a világnak, mire vagyunk képesek” – fogalmazott az államfő.
    Az atlétikai világbajnokság megnyitó ünnepsége szombaton lesz, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök is beszédet mond, és hivatalosan megnyitja a sporteseményt.

Összesen 63 magyar atléta kap lehetőséget a budapesti világbajnokságon, de ez a szám még változhat az esetleges sérülések, visszalépések miatt.

Fotók: Facebook/MTI

Olvasta már?