A mesterséges intelligencia és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról, valamint az adatvédelem aktuális kérdéseiről tartott előadást Czine Ágnes, az Alkotmánybíróság elnöki teendőit is ellátó professzor a Kodolányi János Egyetem tudományos konferenciáján. Az előadás során szó esett arról is, hogy Kínában már internetes bíróság is működik, és egy perc alatt dönti el az ügyeket a mesterséges intelligencia. Ember azért átnézi utána.
Czine Ágnes kiemelte, hogy a nagy mennyiségű adat önmagában nem jelent megbízható információt. Az adatok értelmezéséhez és felhasználásához ezért elengedhetetlen a kritikus gondolkodás. Különösen fontos ez a mesterséges intelligencia esetében, hiszen az algoritmusok által adott eredmények mögött is olyan adatok és szempontok állnak, amelyeket az embernek kell értékelnie.

Az előadás fontos része volt a személyes adatok védelme is. A GDPR alapelvei közül az előadó kitért többek között a célhoz kötöttségre és az adatbiztonságra. A turizmusban például a vendégek foglalási adatai vagy akár a gépjárművek rendszámai is olyan információk lehetnek, amelyek kezelése adatvédelmi szempontból jelentős. A technológia fejlődése tehát új lehetőségeket teremt, ugyanakkor az adatkezelés szabályainak betartása továbbra is alapvető követelmény.

Különösen érdekes kérdésként jelent meg, hogy „Bíráskodhat-e a gép az ember felett?” A Társadalom és jog című könyvben (Zsidai-Kiss) bemutatott reprezentatív kutatás szerint 15 éve a megkérdezettek 61 százaléka nem szeretné, ha ilyen döntési helyzetben a gép kerülne az ember fölé. Az eredmény jól érzékelteti, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban nemcsak technológiai, hanem komoly társadalmi és jogi kérdések is felmerülnek. Ugyanakkor napjainkban már a közigazgatási bírságok egy részét is a gép küldi ki Magyarországon is, a gyorshajtás utáni büntetést a mesterséges intelligencia intézi már.

A konferencia további előadásai az agrárium és a turizmus digitalizációjának gyakorlati lehetőségeit mutatták be, többek között az AI-alapú technológiák, az automatizált rendszerek és az adatkezelés oldaláról. A bemutatott példák alapján a mesterséges intelligencia egyre több területen válik a mindennapi munkafolyamatok részévé, ugyanakkor alkalmazása során továbbra is szükség van emberi kontrollra és felelős döntéshozatalra.

A konferencia egyik fontos tanulsága így az volt, hogy nem önmagában az a kérdés, mire képes a mesterséges intelligencia, hanem az is, hogy milyen döntéseket engedünk át neki, ki ellenőrzi a működését, és végső soron ki vállalja a felelősséget az általa hozott vagy támogatott döntésekért.
