Majdnem meglett a duplabravúr a budafoki kosarasoknak – képgaléria

by gaalt994

A Budafoki Kosárlabda Klub mindkét csapata a legjobb 16 közé jutásért játszott a Hepp Kupában. A magasabban rangsorolt együttesek ellen a teljesítmény miatt mindkét szemünk nevet, az eredmény tekintetében viszont az egyik már sír. Képeken a keddi duplarangadó.

Két meccset játszott kedden Budafok-Tétény kosáregyesülete a Hepp Kupában, mivel az első és a második számú csapat is pályára lépett a Promontor utcában. Mindkét NB II-es (kosárlabdában ez negyedosztályt jelent) gárdánk két osztállyal feljebb, azaz az NB I./B „Piros” csoportjában szereplő ellenfelet kapott, a Budafok I a Budapesti Honvéd, míg a Budafok II a Nagykőrösi Sólymok SE személyében.

Első csapatunk óriási bravúrral 80-69-es győzelmet aratott Puskás Artúr Honvédja ellen, míg a második számú együttes – szintén erőn felül teljesítve – mindössze két ponttal maradt alul a Sólymokkal szemben. Az egyesület honlapján a mérkőzés jegyzőkönyvének csapatunkra vonatkozó részét is közzétették.

BUDAFOK I. – Budapesti Honvéd 80-69 (12-19, 27-16, 22-12, 23-22)
BKK I.: Piukovics B. 20/6, Tóth Sz, 17, Szanyi R. 15/3, Jilling L. 13/6, Siklós O. 9, Burján I. 3/3, Czepanecz T. 2, Amati K. 1, Fekete Cs., Nagy L., (Dormán M., Boros R.); Edző: Károly Máté

BUDAFOK II. – Nagykőrösi Sólymok SE 66-68 (17-15, 11-20, 23-16, 15-17)
BKK II.: Mokos 15/3, Szántó L., 14, Tóth V. 12/6, Takács M. 7, Mészáros Cs. 5/3, Buday L. 4/3, Senkár L. 4, Busai L. 3, Takács P. 2, Fejes P., (Buzogány M., Dürr E.); Edző: Buró Szilárd

Olvasta már?