Már autóversenyző bajnoka is van Budafok-Téténynek

by gaalt994

Laczkó Lehel egy Opel Astraval verte el a Magyar Rallycross Bajnokság mezőnyét.

Korábban már közöltünk anyagot a fiatal autóversenyzőről, Laczkó Lehelről. Akkor a bő másfél évtizede sikeresen működő családi istálló, a Diamond Racing Team színeiben ért el országos 3. helyezést a Rallycross Super1600 kategóriájában.

A 2022-es versenyidényben pedig már ő lett a széria bajnoka. A Magyar Rallycross Bajnokság 7. fordulójában, Nyírádon a 4 magyar, 5 cseh és egy osztrák pilótát tömörítő mezőnyből ugyanis Laczkó Lehel került ki győztesen, a hétvége folyamán pedig bajnoki címét is bebiztosította.

“A bajnokságot vezetve érkeztünk a fordulóra, azonban ez nem adott okot a lazításra. A 10 fős S1600 mezőny komoly nemzetközi kihívókat foglalt magába, ami csak jobban feltüzelt minket. Az előfutamok során Lehel stabil teljesítményt nyújtott, az egyik rajtnál a greinbachi futamhoz hasónlóan forgatták ki, mégis az összesített 2. helyen végzett a selejtezők után, ekkor biztosította be bajnoki címét” – írta posztjában a Diamond Racing Team, amelyben a versenyhétvége további – számukra szerencsére már tét nélküli – izgalmairól is beszámoltak.

Az istálló köszönetet mondott a fiatal pilótát segítő csapattagoknak az idény során elvégzett munkáért, valamint a szurkolóknak a folyamatos támogatásért.

(Képek: Facebook/Diamond Racing Team)

Olvasta már?