Méterek, lépcsőfokok, parkolóhelyek – közlekedésfejlesztések a XXII. kerületben

by gaalt994

Budafok-Tétény fejleszti a leggyorsabb ütemben a legtöbb utat Budapesten. Ez derült ki abból a beszélgetésből, melyet még decemberben folytattunk Németh Zoltán alpolgármesterrel. Most a közlekedésfejlesztésekről kérdeztük – arról, hogy az elmúlt két ciklusban mi minden készült el önkormányzati hatáskörben ezen a téren a XXII. kerületben.

– Kezdjük a járda- és gyalogútfejlesztésekkel. A kettő között az a különbség, hogy a járdák közutak mellett vannak, a gyalogutak meg nem. Ezek általában két utcát kötnek össze, például azért, hogy a buszhoz így rövidebb távolságot megtéve tudjanak eljutni az emberek. 2011 és 2019 között 13 ezer 881 méter járda és gyalogút épült, 94 szakaszon. Ezek nem felújítások, hanem építések – vagyis olyan helyeken készültek el, ahol korábban nem volt ilyen. Számos esetben ezeket az útépítésekhez kapcsoljuk: ha utat építünk, akkor sokszor építünk mellé járdát is. De vannak olyan helyek, ahol már korábban megvolt az aszfaltút, és csak a járdát építettük újonnan.

– Mi a helyzet a helyenként foghíjas, ütött-kopott járdákkal a kerületben?

– Voltak felújítások is, régen meglévő járdákat tettünk újra könnyebben járhatóvá. Ezek között akadtak aszfaltjárdák és térköves járdák is. De számos olyan járdaszakasz volt és van még ma is a kerületben, amelyek évtizedekkel ezelőtt épültek – sokszor lakossági összefogásban, még akár a hetvenes-nyolcvanas években vagy azelőtt. Ezek gyakran 40-szer 40-es lapjárdák, nagyon elhasználódtak az elmúlt évtizedekben. Folyamatosan újítjuk fel ezeket. Közel 30 kilométeren készült el a munka az elmúlt két ciklusban – egészen pontosan 29 ezer 955 folyóméteren, 143 szakaszon. És mindez csak a kerületi önkormányzat beruházásában elvégzett járdafelújítás. Sokszor kérdezik a lakosok, hogy ha az utca mindkét oldalán van járda, miért csak az egyik oldalt újítjuk fel. Egyszerű a magyarázat: sok utcában várják az emberek a felújítást, és szeretnénk mindegyikbe mielőbb eljutni. Így legalább az egyik oldalon kényelmesen használható járdát kapnak az utcabeliek. Ha pedig eljutottunk minden utcába, lehet folytatni a másik oldallal.

– Vannak szép számmal olyan utcák is errefelé, melyeket lépcsők kötnek össze egymással.

– Összesen 336 méteren újítottunk fel lépcsőket, hat helyen. Azoknak pedig, akik a közösségi közlekedést veszik igénybe, a kerületi buszváró-program keretében kétféle módon próbáltunk segíteni. Az esetek zömében olyan helyek kaptak új buszvárót, ahol még egyáltalán nem volt ilyen, míg néhány megállóban újra cseréltettük a már meglévő régi, akár betonból épült létesítményeket. Összesen 55 helyen várhatnak a korábbinál méltóbb körülmények között buszra a Budafok-tétényiek.

– Parkolóhelyből mennyi létesült a 2011-19-es időszakban?

– Parkolókat is épített, alakított ki, illetve újított fel az önkormányzat. Ezek közül 351 a szilárd burkolatú parkolóhely, és 108 autónyi hellyel bővült zúzott köves parkolási lehetőségek köre.

– Ez utóbbi tétel már az autósokat, motorosokat érinti.

– Akárcsak az útépítések. 18 ezer 682 méter, tehát majdnem 19 kilométernyi út épült 2011 és 2019 között, és ez 121 útszakaszt jelentett. 2019-ben gyorsult fel a folyamat, akkor készült el a már említett nagyjából 18 és félből 6 és fél kilométer.

– Mitől pörgött így fel a dolog?

– Akkor indította el a kormány a budapesti útépítési programot, a kormánytámogatás tette lehetővé a tempó növelését. Itt el kell mondani, hogy 2020-ban is igencsak jelentős mennyiségű út épült még a kormány útépítési programjának köszönhetően, ez utóbbi 28 útszakaszon 4171 méternyi földút leaszfaltozását jelentette, sok helyütt új járdával. Hozzáteszem: ezek az útépítések is kerületi önkormányzati beruházások, és Budafok-Tétény önkormányzata a kormányzati támogatást természetesen kiegészíti a saját költségvetéséből származó önrésszel. Útfelújítás az elmúlt két ciklusban 8 és fél kilométeren volt, 36 helyen. Kátyúzást pedig 21.510 négyzetméter aszfaltúton végeztünk, míg földutakat 53 ezer 437 négyzetméteren javítottunk.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?