Mondja el, mit gondol a nagytétényi Duna-part átminősítéséről!

by ildikarakai

Kíváncsiak az ön véleményére is! Május 19-én, csütörtökön este fél 7-kor lakossági fórum lesz a nagytétényi Duna-part helyi jelentőségű természeti területté nyilvánításáról, annak következményeiről.

A helyszín a Szelmann Ház a Nagytétényi út 306. szám alatt, a szervezők László Istvánné, a Nagytétényi Polgári Kör, illetve Bogó Ágnes, a Nagytétényi Ember- és Érdekvédő Környezetvédő Egyesület elnöke.

Várnak mindenkit, akinek fontos a tétényi életterünket érintő téma, a védettséggel együtt járó következmények.

Karsay Ferenc polgármester a minap adott interjút a kérdésről portálunknak. Szerinte a Duna-part ügyében kompromisszumot kell kötni a Fővárossal, amely védetté kívánja nyilvánítani a Duna-partot a teljes kerületi hosszának közel 50 százalékán. Budafok-Tétény képviselő-testülete a múlt héten tárgyalt erről, a polgármester úgy véli, hogy a kezdeményezés jó, az viszont nem, hogy egyik végletből a másikba esnének, hisz kis túlzással eddig bárki bármit megcsinálhatott kontroll nélkül a területen, most viszont senki nem tehetne semmit.

Például így az EuroVelo kerékpárút a Dunához közeli nyomvonalról a 6-os út tövébe kerülne, ami sem az élmény, sem az egészséges mozgás szempontjából nem mindegy. Ráadásul a bringások meg sem állhatnak a védett 3-4 kilométeres szakaszon, nem létesülhet a számukra pihenőhely. A sort lehet folytatni, nem gyújthatnának például tábortüzet a kirándulók, nem épülhetne horgászhely, sétány vagy futópálya a parton, pedig ezt a kerület mind-mind tervezi.

Önnek mi a véleménye? Mondja el május 19-én este a lakossági fórumon!

Olvasta már?