Nagytétényi mesék: Horváth suszter és családja

by talastunde

Folytatjuk a nagytétényi családi mesék sorozatunkat, amely betekintést nyújt olyan nagytétényi családok életébe, amelyek több évtizede gazdagítják a kerület múltját, történelmét, jelenét. Horváth Ferenc nagytétényi cipészmester és családja történetét fia meséli el rendkívül színes, élvezetes előadásmódban.

Édesapám, Horváth Ferenc (1908-1984) Gyúrón született, de a 30-as évektől már Nagytétényben élt és dolgozott. Több mint 50 évig szolgálta a helyi közösséget cipészmesterként. Nagyon sokan ismerték és szerették. Munkáját a ma már kivesző félben lévő minőségre törekvés jellemezte. Sarkalt, talpalt, készített gyógybetétet és új cipőket, nemcsak Nagytétényben. Gyógycipőire még külföldön is volt megrendelő.

 Édesanyámmal 1949. október 23-án kötöttek egy életre szóló házasságot. Nővérem, Erzsi 1954. július 4-én, a berni foci vb-döntő napján született, én 1956-ban.

Egy kis családtörténet

A családunk régmúltja tartogat néhány érdekességet. Nemesi (Szinérváralja) oklevelünk van 1690. március 12-i dátummal Horváth Mihály, „törökverő” vitéznek köszönhetően. Az oklevelet I. Lipót császár adta ki, és nekem ez a bökkenő. Lipót ugyanis a neki híven szolgálókkal cserélte le a vele ellenséges magyar nemességet. Na mármost: vagy nagyon nagy hős volt Mihály ük-üknagyapám, vagy császári talpnyaló?! Remélem, az előbbi. A családunk másik későbbi (nagyszülői) ága is „rangos”, női ágon a Beöthy nemesi család.

A család nemesi élete a nagyapám idejében vett fordulatot, aki összeveszve a család többi tagjával, otthagyta a családot, magához vette a kutyabőrt, és lakatosmesterként folytatta életét. A kutyabőr ott lógott a műhelyében, és a fáklyás világítás koromjától bizony eléggé megrongálódott, úgyhogy ekkor adta be az akkori levéltárba megőrzésre. Próbálkoztam lefordíttatni az oklevél latin szövegét, de a rossz állapot miatt sajnos sikertelenül. Nagyapám (a különc lakatos) kétszer nősült, édesapám és Gyula bátyja a második házasságából született.

Ahol laktunk

A főútról (ahol a 43-as villamos járt) a kastély felé nyíló Csókási Pál utcában (ma Kastélypark utca) laktunk egy 7 lakásos U alakú házban. Korábban ez volt a kastélyban dolgozó cselédek szállása. Minden lakáshoz tartozott egy virágos kert, és az udvar végében kis veteményeskert is. Volt, aki ezen felül még disznót, illetve csirkéket is tartott. Pottyantós budi az udvar végén, vízellátásra egy udvari kút … Igazi „békebeli” falusi hangulat. A Bosch család (Bosch Jóska bácsi sokat horgászott a Dunán, emlékszem egyszer angolnát is nyúzott…, vajon azt is a Dunában fogta?), a Rózsa család (Rózsa bácsi volt a mozigépész), a Pigniczky család, a Varga család (két lakásban is éltek: egy a szülőké és egy a már férjezett nagylányé), a Lotz család (Lotz bácsi bőrdíszművesként dolgozott, ő csinálta az első bőrfocimat) és Gyuri bácsiék.

A mi lakásunk virágos kertjének helyére épült a cipészműhely, amely bár kicsi, de jól felszerelt, gépesített volt (bőrvarrógép, csiszológép). A műhelyben a rádióból legtöbbször szólt a muzsika, és gyakran Feri bácsi is jókedvvel dalolt.

Édesapám emlékezetére

Aput a dalos jókedv mindig is jellemezte, sőt, fiatalabb korában tagja volt a helyi dalárdának (van is egy díszserlegem innen) és a színészi közösségnek, fellépett a Szelmann Házban (a tétényi művelődési házban) rendezett operett-előadásokon is.

Megtörtént, hogy egy előadás után apu a katonai jelmezében ment haza, és az utcán járőröző csendőr először nem ismerte fel, és tisztelgett neki. Majd hamar káromkodott is egy jót, amint apu nevetve visszaköszönt neki.

Apu a II. világháború alatt orosz fogságba került, de szerencséjére nem vitték el messzire, és maradt a szakmájánál, cipőket javított. A muszkának is kellett a jó cipő.

Aztán „jutalmul” és „barátságból” az „igényes orosz” két teherautónyi bőrt vitt el aputól…

Szakmai munkáját több elismerés, oklevél fémjelezte, életművét pedig a Kisiparosok Országos Szövetsége egy aranygyűrűvel ismerte el 50 éves működése alkalmából (amit sajnos egy nálunk történt betörés során elloptak). Tudását folyamatosan továbbadta, 10 tanítványt nevelt fel.

Amit én nagyon becsültem benne, még 50+ éves korában is tanult, az ortopéd cipészetben továbbképzési tanfolyamokon fejlesztette szakmai ismereteit. Nagyon sokan jártak hozzá a „kuncsaftok”. Az én emlékemben – mint nagy focirajongó – Vass István Zoltán, a diósároki lakótelepre költözött sportriporter maradt meg leginkább. Meg persze a helybéli híresség, Leblanc Győző és családja.

A II. világháború után aktívan részt vett az újjáépítésben, amiért szintén elismerő oklevelet kapott. Mivel otthon dolgozott, így az akkori rendszerben egy társadalmi feladattal is megbízták, utcai tömbbizalmi volt. Ezt a mai fiatalok nemigen tudják, mi fán terem, nos: ha valakihez jött egy ismerős, rokon, és egy vagy több éjszakát ott töltött, annak a tömbbizalminál be kellett jelentkeznie, aki egy nagy könyvbe beírta az adatait.

Apu egykor focizott is a Tétény focicsapatában és a foci (benne a Fradival) mindig is az élete középpontjában állt (nagyon sokat jártunk meccsekre) … , a „fröccsözős ulti” a barátokkal, mint másik kedvenc „sportja” mellett.

Édesanyám emlékezete

Édesanyám sem maradhat ki az emlékezésből, aki a Gumigyár óvónője volt, sok-sok gyerek második mamájaként gondol vissza rá. A Gumigyár és az óvoda 2 villamosmegállóra volt tőlünk.

Ebből az időből egy kedves emlék maradt meg bennem, amikor gyereknapon a Baross Gábor telepi focipályán lekvároslepényevő-versenyt rendeztek (a lepényeket a kapufára akasztották fel). Minden lepénybe egy darab kétforintost sütöttek bele, ami azé lett, aki ráharapott. A gyerekek hátratett kézzel harapdálták a himbálódzó, pörgő-forgó lepényeket. Nyakig maszatosak lettek természetesen. Egyszer nekem is sikerült a pénzre ráharapnom!

Nagytétényi emlékek

Családunk életében, emlékeimben Nagytétény több intézménye és eseménye is fontos szerepet játszott.

Ha vendég jött hozzánk, akkor ki nem maradhatott, hogy elmegyünk velük a Kastélymúzeumba, és büszkélkedünk a bútorkiállítással és a római kori emlékekkel. No meg azzal is, hogy itt forgatták a Bob herceg című operettfilm egy részletét.

Kürt vendéglő, Sekrestyés vendéglő, Nefelejcs cukrászda, Spiller cukrászda. Ezekbe jártunk ebédelni, nassolni, vagy apu a barátaival iszogatni, kártyázni. A Kürt volt az „elit” étterem, hátul kerthelyiség, szalontüdő zsemlegombóccal, vesevelő rizzsel … (hol lehet még ilyet kapni?) A Sekrestyés egy kicsit alacsonyabb színvonal volt, de ott sem volt probléma a vendégekkel, jártak oda is sokan.

Az általános iskolával szemben volt egy „Lóhús” bolt! Aztán két élelmiszerbolt (egy közért és egy szövetkezeti élelmiszerbolt), vasedényáruház, háztartási vegyesbolt, ÁPISZ, posta … – világváros!

Tétény Filmszínház. Hej, de sokat jártam moziba! A Kétéltű ember – szovjet film, de jó volt! Büfé, faszékek, zsöllyeerkély. A moziban a főfilm előtt kisgyerekkoromban még híradó és néha élő műsor (pl. bűvészelőadás) is volt.

Szelmann. Mint írtam, apu fiatalabb korában többször is fellépett itt, de én is folytattam a családi hagyományt az óvodás társulatunkkal bemutatott Csillagszemű juhász (Az eltüsszentett birodalom) előadással – szerényen a király szerepében . Itt voltak a zenét tanuló gyerekek évzáró „koncertjei” is – jómagam zongoráztam.

Kisgyerekkoromban is élt egy szép helyi szokás, a szüreti felvonulás és bál. A Flórián téren (Piactéren) tartották, magyaros ruhába öltözve, lóháton vonultak be az emberek a térre, majd este a Szelmannál zárult szüreti mulatsággal az ünnep (azon én persze már nem vettem részt). Igen sok ember gyűlt össze.

Aztán a másik nagy népünnepély, a búcsú. Ez is kisgyerekként megmaradt emlék. A mi utcánkba települtek be a búcsúsok sátrai, le egészen a Duna-parti gátig. Volt, hogy közel száz sátrat is felállítottak. Tükrös mézeskalács, nyalókák, édességek, apró és nagyobb csecsebecsék. Egy kisgyereknek maga a mennyország! A Kastélypark anno még nem létezett, egy líceumos tér volt ott, abba az utcába is bekanyarodott a „sátorkígyó”, a réten pedig ringlispíl, céllövölde és hasonló „úri mulatságok” voltak. Nagyon sok ember jött oda szórakozni.

Volt még egy emlékezetes hagyomány: Újévkor és húsvétkor körbejártuk az ismerősöket boldog új évet kívánni, illetve locsolni. Az én újévi köszöntőm legtöbbször ez volt:

Egyet koppintottam a csizmám szárára,

Megjelentem újév nagy napjára.

Ha kalácsot adnak, beleharapok,

Ha piszkafát fognak, elszaladok.

Boldog új évet kívánok!

A locsolkodás kettős szinten történt: a gyerek locsolta a lányokat, asszonyokat a kölnivel, akik viszont a papák torkát „locsolták” ilyen-olyan alkohollal. Délutánra már kevés józan felnőtt férfi volt a faluban!

És ott volt a Duna-part. Fürdőzés, focizás, biciklizés, növény- és bogárgyűjtés emléke. Régen élénk élet volt nyáron, sok fürdőzővel, néhány helyi vagánnyal, akik beúsztak a bójához is. Manapság, ha elsuhanok a 6-os úton, és lepillantok a Duna-partra, semmi nyoma nincs annak az életnek, ami gyerekkoromban volt.

Ami szintén eltűnt (de kevesen bánják): a sertéshizlalda. Bizony, ha a széljárás olyan volt, igencsak betöltötte a levegőt az ország egyik legnagyobb hizlaldájának „parfümje”.

Az én kis lábnyomom Tétény történelmében

1981-ben röpültem ki a családi házból, amikor is megnősültem, és elköltöztem. Anyu 1990-es halála után nemigen jártam Tétényben. A szüleim (önkormányzati) lakását anyu halála után egy kétgyerekes családanya feltörte, és beköltözött. Így aztán semmi nyomós okom nem volt, hogy visszatérjek. De álljanak itt az én „tétényiségem” emlékei:

Az általános iskola egyik jó tanulója voltam. Olyannyira, hogy nyolcadikos koromban, amikor másodmagammal az iskolából bejutottam az országos matekverseny döntőjébe, megkaptam a kerületi „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetést. Egy másik büszkélkedés: az általános iskolából négyen gyerekkórusként vettünk részt a kerületi kulturális seregszemlén, és 3. helyezést értünk el gyerekdalok előadásával.

Mindig igen nagy tisztelettel emlékszem vissza az iskola tanáraira: Irci nénire (Rényi Gézáné, Irén — osztályfőnököm, matek és fizika), Zsuzsa nénire (Hargitai Gézáné – történelem és német), Erzsi és Klári nénire (magyar), Irénke nénire (Cser Irén – kémia), Kiss Feri bácsira (biológiatanár), „Kabos” tanár úrra (a vörös hajú Keringer Gábor – ének) és a pókfocit megismertető Pista bácsira (Gulyás István – testnevelés). Ők még az igazi, a régi vágású pedagógusokat jelentették, sok tétényi gyerek emlékszik vissza rájuk nagy szeretettel.

Gyerekkoromban sokat ministráltam a katolikus templomban. Nagy élmény volt, ha én harangozhattam. A karácsonyi éjféli miséken szinte mindig telt ház volt. Egy érdekesség: a hittanórák és a templomba járás olyannyira megragadott, hogy egy időben pap szerettem volna lenni.

Életem Nagytétény után

Immár boldog nyugdíjasként élem az életemet a XI. kerületben. Informatikusként végeztem a Kandón, és dolgoztam 44 évet a szakmában. Voltam külföldi kiküldött (Prága 5 év, Videoton), egy országos szakmai szervezet elnöke, részt vettem országos informatikai fejlesztési projektekben. Egy leánykám van, akire nagyon büszke lehetek. Ő a reklám-marketing szakmában dolgozik, de emellett szorgalmas kiskertművelő is a kapolcsi birtokán.

Kedvenc időtöltésem az olvasás, zenehallgatás, kirándulás a természetbe (korábban, amikor még nem voltak korlátozások, a világ felfedezése, utazások), valamint a lábtengó és a pingpong, amelyeket hozzám hasonló korú sportbarátaimmal nagy lelkesedéssel űzünk.

Igen élénken érdekelnek az egészséges életmód és az önellátás, önfenntartás lehetőségei, amelyek, ha Tétényben is fókuszba kerülnek, például egy ilyen civil szervezet létrehozásával, egykori őslakosként aktívan is szívesen bekapcsolódnék.

Aztán egyszer Nagytétény hívó szava megszólított, és néhány éve a lányommal együtt elmentem a „szülőházamhoz”. Sétáltunk egy kicsit a faluban – bocsánat, a külvárosban. A változás igen jelentős. A szülői ház elképesztő romhalmaz, a szívem szakadt meg. A mozi zárva. A Szivárvány áruház sem létezik. Nagy Sanyi bácsi mozi melletti butikjának nyoma sincs. A két trafik, ahol gyerekként a dianás (sósborszeszes) cukorkákat meg a korfu csokikat vettem … – sehol. A „Nefi” (Nefelejcs cukrászda) szintén a régmúlté.

Viszont örömmel tapasztaltam, hogy a piactéri római kori ásatásoknál már egy igen hasznos információs tábla mesél Tétény és a romok múltjáról. A Spiller cuki mellett (a ruházati bolt helyén) egy helytörténeti kiállítás hirdeti Nagytétény tárgyi és egyéb emlékeit.

Ottlétemkor a Kastélymúzeumot éppen felújították, nem lehetett bemenni, tehát volna miért visszajönnöm, hogy például ismét megnézzem a teknőcberakású szekrényt, ami mindig is a kedvencem volt.

Olvasta már?