Operatív törzs és egymilliárdos rezsialap jöhet létre Budafok-Tétényben

by ildikarakai

Ellátásbiztonsági operatív törzs, és a rezsiköltségek emelkedésének kompenzálásában segítő, közüzemi és működési kiadások tartaléka nevű egymilliárd forintos alap jöhet létre a kerületben. Az utóbbiról szeptember 8-án dönt a képviselő-testület. Karsay Ferenc polgármestert kérdeztük a kezdeményezésről.


Mi a cél az 1 milliárdos kerettel, ami a közüzemi és a működési kiadások tartalékát képezi?

Egy önkormányzat költségvetésében minden feladathoz tartozik a megvalósítást lehetővé tevő pénzösszeg. Előfordulhat, hogy egy költségvetésben van olyan feladat, amire nem biztosítunk pénzt, de olyan nem fordulhat elő, hogy pénz van, de nincs hozzá feladat. A sváb ősöktől örökölt szemlélet alapján a nehéz időkre mindig képeztünk tartalékot, ezt fedi a közüzemi és a működési kiadások tartaléka.

Milyen feladata van az operatív törzsnek ebben a folyamatban?

Az operatív törzs javaslatokat tesz arra, hogy mire költsük ezt a pénzt. Az a kihívás, hogy nem tudjuk, mire kell majd költeni. Vannak feltételezéseink, és vannak olyan kihívások előttünk, amire most még nem tudunk készülni. Ez azt jelenti, hogy a mi léptékeinkkel egy viszonylag nagy összegre van szükségünk. Az operatív törzs és az önkormányzat menedzsmentjéből álló csoport pedig azért van, hogy felelősen tudjunk dönteni. Az előretervezést és a pillanatnyi döntések mielőbbi bölcs meghozatalát segítik.

Honnét, milyen forrásokból és forráselvonásokból rakták össze az 1 milliárdos keretet?

Tartalékra mindig szükség van, erre nemcsak a sváb ősök, de a COVID is megtanított bennünket. Az 1 milliárdos tételnek a legfőbb hátterét a korábbi tartalékok fedezik. A működési célú céltartalékunk 600 millió forint, illetve az általános tartalékunkon belül is volt egy egyéb működési kiadások nevű sor, amin 110 millió forint volt. Ez az összesen 710 millió forint, ami már eleve rendelkezésre állt. Eldöntöttük, hogy legalább 1 milliárdot össze kell szednünk. Felszabadultak pályázati önrészek, valamint több kiadást is sikerült átcsoportosítani, például a reprezentációs célú kiadásokat – kerületi kiadványokat, hirdetéseket – és a halasztható kiadásokat is ide sorolom. Sokszor elmondtam, hogy büszke vagyok az intézményrendszerünk műszaki állapotára, ami felújítás nélkül is kibírja a továbbiakban. Az útépítésekben, közmű kiváltásokban, sportpályák karbantartásában is találtunk halasztható munkálatokat. A gyalogátkelő helyek felújítását eddig mi végeztük, de most ezt meghagyjuk annak, akinek ez a feladata – a fővárosnak.

Lakossági, vagy inkább intézményi energia és pénzügyi nehézségek megoldására szánják? Esetleg vegyesen?

Van egy nagyon fontos, egész közösségünket érintő feladatcsoportunk. Az első két helyre az került, hogy a saját intézményeink maradjanak működőképesek. Az oktatási, egészségügyi, szociális és gyermekjóléti intézményeink tartoznak ebbe a csoportba. Mindenhol a jelenléti foglalkozást szeretnénk továbbra is fenntartani. A másik feladat a gyermekétkeztetés: minden gyermek kapjon meleg ételt, legalább egy nap egyszer. Erre már korábban is hoztunk intézkedéseket. Miközben az étkezés ára emelkedik, mi azt tűztük ki célul, hogy a térítési díjak ne emelkedjenek. Az energiaköltségek, szállítási költségek emelkedése mellett mi már most többet fizetünk az alapanyagokra is, mint ami a tényleges költségük. Az, aki 100%-os térítési díjat fizet, az még az egyharmadát sem fizeti a tényleges költségeknek. Ez a tétel egy dinamikus emelkedésnél csak egy csepp a tengerben. A szülőkre nem akarjuk ráterhelni ezeket a többletköltségeket, és a kedvezmények rendszerét is fenntartjuk. A háromgyermekeseknek már automatikusan ingyen jár az étkezés, illetve azoknak is, akik rendszeres gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Az összes gyermek kétharmada részesül valamilyen kedvezményben az étkezést illetően. Az egyénileg igénybe vehető segélyek határértékét is felemeljük. Ilyen a lakhatási támogatás, az élelmiszervásárlásra fordítható települési támogatás, a fűtési
támogatás, amit tűzifa formában is szeretnénk biztosítani.

A támogatások mellett felvilágosító programot is indítanak, ennek mi a célja?

Ez az egész akkor ér sokat, ha az emberek képesek tudatosan felhasználni a segélyeket, amihez egy edukációs programot is indítunk. A Nagytétényi Ember- és Érdekvédelmi Egyesület volt az, ami Nagytétényben a környezettudatos életmódot kezdte el elsők között támogatni. Most 150 érintett háztartásban zajlik a program, mely során a takarékos izzók és hőtükrök használatáról, a szén-dioxid-mérők fontosságáról, a víztakarékosságról szerezhetnek információkat az emberek. Bakos Miklós pedig a nyílászárók szigeteléséről,
a fűtéshez használható anyagokról oszt meg információkat a kerületben. Nagyon sokan értelmezni sem tudják a számlájukat, ebben is segítünk, hogy az előretervezést megkönnyítsük. A vállalkozók sem maradnak ki, tervünk, hogy bevonjuk az Ipartestületet is.

Milyen problémákkal szembesülnek a lakosság körében?

Nagyon sokan fordulnak hozzánk azzal a panasszal, hogy a többgenerációs házakban, ahol több család lakik, ott a kedvezmények sokkal kisebb arányban vehetők igénybe. Itt is elindult egy fontos folyamat: Németh Zoltán alpolgármester Németh Szilárd illetékes kormánybiztoshoz, és Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek is írtam. A panaszok eljutnak az illetékesekhez. Azok, akik e-mailben keresnek meg minket, azok is kapnak választ, és ha lesz rá lehetőség, akkor magam is igyekszem majd részt venni olyan beszélgetésekben, ahol a felmerülő problémákat tudjuk megtárgyalni. Nem hagyjuk az embereket magukra, ahol tudunk, ott segítünk.

Leghamarabb mikorra várható a programok elindítása?

A nulladik mérföldkő a szeptember 8-i képviselő-testületi ülés, ahol erről döntést hozunk, de az említett edukációs program már elindult. A szociális szolgálat intézményeinek segítségével jutunk el az érintett rászorulókhoz, és szeretnénk, hogy mindenki beléphessen a programba, akinek szüksége van rá. Nem az a célunk, hogy kiosszunk 1 milliárd forintot az itt élők számára, hanem az, hogy a bajban legyen mihez nyúlni. Aki hallott a szüleitől, nagyszüleitől második világháborús élményeket, az tudhatja, mit jelent a tartalékolás a nehéz időkben. Megfontoltan szeretnénk eljuttatni a támogatásokat azoknak, akik tényleg rászorulnak.

Olvasta már?