Öttusa vk – Guzi Blanka aranyérmes

by lantai.oliver

Guzi Blanka aranyérmet nyert az öttusázók budapesti világkupaviadalán. A döntő másik magyar résztvevője, Erdős Rita a tizedik helyen végzett.

Kedden három csoportban kezdte meg a versenyt a 102 női induló.

A 34 fős mezőnyharmadokból az első 12-12 jutott az elődöntős szakaszba. Ez a nyolc hazai öttusázó közül ötnek sikerült, majd a szerdai körvívást követően csütörtökön két 18-as csoportban kellett az első kilenc-kilenc között végezni a fináléba kerülésért.

A legjobb 18-ban az egyéniben kétszeres vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik Guzi Blanka és a 2024-ben vb-bronzérmes, csapatban Guzival együtt világbajnok Erdős Rita biztosította a helyét.

A péntek délutáni döntőre megtelt a BOK Csarnokban a küzdőtérrel szembeni lelátó, melyen ott volt sok, zászlót lobogtató fiatal szurkoló is, valamint az Európai Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésének több tagja, és kilátogatott az eseményre Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Hiányzott a mezőnyből a tavaly ugyanitt győztes, olimpiai bajnok Gulyás Michelle, akiről szombaton derült ki, hogy egészségi ok miatt nem tud indulni a hazai világkupán. A finálé előtt a központi pástról buzdította a szurkolókat, hogy segítsék a két hazai döntőst.

Guzi Blanka, aki áprilisban a kairói világkupa-nyitányon arany-, bő egy hónappal később a bulgáriai Pazardzsikban pedig ezüstérmes volt, remek vívással alapozta meg az újabb diadalát.

Mivel a rangsorolóban a döntős mezőnyt tekintve 15. lett, neki meg kellett küzdenie a táblán már a 16 közé kerülésért is. Ezt a francia Mathilde Derval 5-4-es legyőzésével tette meg, majd a nyolcaddöntőben a spanyol Laura Herediát 5-2-re verte, és majdnem összejött neki az elődöntő is. Poppy Clark ellen győznie kellett volna, mert a brit előrébb végzett nála a körvívásban, és két másodperccel az egyperces vívóidő lejárta előtt sikerült is megszúrnia ellenfelét, amivel 4-3-ra alakította az állást. Egy másodperccel később azonban Clark is pontosan szúrt, a döntetlennel pedig ő jutott tovább.

Ezzel együtt Guzi Blankának a nyolcadik hely nagyon is megfelelő kiindulás volt az erősebb számai előtt.

Az akadálypályán 32.42 másodperces eredménnyel hatodik lett – egyedül ment végig, mert a mellé sorolt francia Coline Flavin sérülés miatt ebben a számban már nem szerepelt -, s összesítésben a negyedik helyre jött fel.

A 100 méteres úszásban 1:00.69 perccel második lett, így az öt lövészettel megszakított 3000 méteres futást már másodikként kezdhette meg, mindössze egy másodperccel a fehérorosz Vijaleta Hurejeva után.

Mögöttük is szoros volt az állás, de mint kiderült, csak Poppy Clarkkal kellett foglalkoznia, egyedül a brit versenyző tudta tartani vele a lépést. Ö viszont nagyon is, rendkívül gyorsan végzett a lövészeteivel, így rendre elsőként ment ki az állásból, Guzi pedig a futószakaszon érte utol őt.

Az utolsó sorozatból egyszerre vágtak neki a zár körnek, és a magyar versenyző fokozva a tempót rögtön elszakadt üldözőjétől, s magabiztosan győzött. A kombinált számban 11:14.62 perccel a negyedik legjobb eredményt érte el.

“Tudom, hogy ez csak egy állomás, mégis karrierem legpazarabb napja” – nyilatkozott az MTI-nek.

“Fantasztikus érzés volt ilyen közönség előtt versenyezni. Én legalább ötven emberről tudom, hogy miattam jött ki, és hányan lehettek még?! Végig fókuszált maradtam, ennek köszönhető a győzelem. Végre egy napon tudtam jól vívni és lőni!”

A harmadik helyre Heredia zárkózott fel, aki a lövészetes futásban a legjobbnak bizonyult.

Erdős Rita a vívás nyolcaddöntőjében 3-3-ra mentette asszóját a brit Olivia Greennel szemben, ami neki kedvezett, a nyolc között viszont 5-2-re kikapott a dél-koreai Szong Szunmintől és ötödiként fejezte be az első számot. Az akadálypályán 37.27 másodperccel 13. lett, a KSI-uszoda medencéjében 1:02.96-tal 12.

A kombinált számnak a kilencedik pozícióból vágott neki, 14 másodpercre volt ekkor a dobogótól, de sokat hibázott a lövészetekben, így végül tizedikként zárt. A verseny utolsó szakaszában 11:28.80 perccel a nyolcadik eredményt érte el.

Eredmények:

női verseny:

1. GUZI Blanka 1495 pont

2. Poppy Clark (brit) 1490

3. Laura Heredia (spanyol) 1479

…10. ERDŐS Rita 1464

A férfiak döntőjét szombaton 11 órától rendezik. A 18-as fináléban a magyarok közül Bőhm Csaba és Koleszár Mihály versenyezhet majd.

MTI, Főkép: Budapest, 2026. március 14. A harmadik helyezett Guzi Blanka az öttusa nemzetközi fedettpályás verseny és országos bajnokság női döntőjének laser run versenyszámában Budapesten 2026. március 14-én. MTI/Vasvári Tamás

Olvasta már?