Idén Orbánné Bálint Beatrix és Dudarné Csillag Mónika kapott Mihalik Sándor-díjat. Az önkormányzat őket díjazta kimagasló színvonalú pedagógusi munkájukért, ami az Év pedagógusa cím elnyerésével is együtt jár.  Orbánné Bálint Beatrix, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Csemetekert Tagóvodájának óvodapedagógusa válaszolt kérdéseinkre.

Mióta van a pedagóguspályán?

18 éves koromban képesítés nélküli óvónőként kezdtem el dolgozni, majd természetesen elvégeztem a főiskolát. 1997 óta, mint főiskolát végzett pedagógus vagyok a pályán, idén volt 26 éve, hogy óvodapedagógusként  dolgozom.

Mindig óvónő szeretett volna lenni?

Eredetileg arra vágytam, hogy tanárként állhassak a katedrán. Mindig a pedagógus pálya érdekelt, de a tanárképző főiskolára nem vettek fel, így kezdtem el képesítés nélküli óvónőként dolgozni, és nagyon hamar megszerettem ezt a korosztályt. Akkor vált egyértelművé számomra, hogy az óvónői pályát választom. A kolléganők támogató segítsége sokat számított, az énektudásomat meg kellett erősíteni a felvételire, mert különben nem sikerült volna.

Ön szerint mi az óvodapedagógusi munka eszenciája?

Egyértelmű, hogy a gyerekek szeretete, és az állandó megújulni tudás a legfontosabb. A társadalmi körülmények folyamatosan változnak, ehhez kell alkalmazkodnunk, és fejleszteni a gyerekeket.

Az önök óvodája speciális oktatást is végez?

Integráló óvoda vagyunk, régóta befogad az intézményünk sajátos nevelési igényű gyerekeket, 5 éve, hogy autista gyerekeket integrálunk, ami  új feladat elé állított minket. Amikor az óvodánk közössége megtudta, hogy autista gyerekek befogadásával fogunk foglalkozni, akkor az összes kolléga elvégzett pályázati pénzből egy alaptanfolyamot, hogy a napi integrálásban tudjuk segíteni ezeket a gyerekeket. Minden csoportban van valamilyen nehézséggel rendelkező kisgyermek. A most elballagó csoportomban két autista kisfiunk volt.

Mennyire lepte meg a díj?

Egyáltalán nem számítottam rá. Nagy megtiszteltetetés az intézményvezetőnk részéről, hogy felterjesztett a díjra. Támogató, szeretetteljes közegben dolgozom a Csemetekert Óvodában. Jól esik, hogy elismerik, értékelik a munkámat. Rendkívül megnyugtató, hogy nyugodt, jó légkörben dolgozhatom.

Mennyire van ön szerint elismerve az óvodapedagógusok munkája?

Ez változó. A legutóbb elballagott csoportomban a szülők erős partnerek voltak a gyerekek nevelésében. Megbecsülték a gyerekekért végzett munkámat. Minden támogatást megkaptunk tőlük, ugyanakkor vannak évek, amikor nem érezzük ennyire a szülők támogatását, megbecsülését. Örülnénk neki, ha az elvégzett munkával arányosan emelkedne a fizetésünk, a mi hivatásunk nem napi 8 órából áll, nagyon sok  túlmunkát kell végeznünk.

Kerületi lakos?

Amikor férjhez mentem, szerettünk volna itt venni telket a kerületben, de nem sikerült. A szomszédban, Diósdon találtuk meg az otthonunkat. Diósdi lakos vagyok, de gyakorlatilag a XXII. kerületben élek, hiszen a napjaim nagy részét itt töltöm. Azt hiszem, Budafokon a helyismeretem is jobb, mint Diósdon.

Szakmailag melyek a rövid és hosszú távú céljai?

Ami a szakmai teljesítményemet illeti, szeretnénk folyamatosan megújulni és fejlődni, illetve minél boldogabb gyermekarcocskákkal találkozni nap mint nap. Nagyon remélem, hogy sok szeretetet tudok még adni a gyerekeknek jó pár évig. Szerencsésnek érzem magam, mivel úgy alakult az életem, hogy mindig nagyon jó közösségben tudtam dolgozni, támogató közegben. Mind a főnökeimtől és mind a kollégáimtól is nagyon sokat tanultam. A díj nemcsak az én munkám gyümölcse, hiszen a dajkák és a pedagógusasszisztensek munkája is benne van.