Családtörténeti sorozatunkat ezúttal a Fleck családdal folytatjuk, ahol az unokák mesélik el a hentes család történetét. Beszélnek arról is, hogy volt, amikor egyidejűleg 22 hentes is dolgozott Budafokon, mégis összetartottak.

A családunk az 1890-es években költözött Budafokra. Hogy honnan érkeztek, arról nincs tudomásunk. Többgenerációs hentes család. Dédapánk Fleck Kristóf (1859-1922) és felesége Riegler Mária öt gyermeket neveltek a mai Víg utcában. A Kiskőbánya utca sarkán állt egy faház, itt működött a hentesboltjuk.

Nagyapánk, Fleck László (1896-1960) 1920-ban feleségül vette Barbaró Erzsébetet (1900-1993). Nagymamánk Szigetújfalun élt a családjával, gyakran betért hozzájuk egy rövidárut kínáló néni, Szeli mam, aki kommendálta Lizit a nagyapámnak.

A hozomány segítségével megvette a Damjanich utcában (ma Gádor utca) álló házat, amit tornác és oszlopok díszítettek. Az épület teraszos részén hatalmas dézsákban leánderek és gránátalmafák virágoztak minden nyáron. A vétel után nagyapa bővítette a házat, több szobát építtetett hozzá. Az átalakítást úgy kellett elvégezni, hogy boltként és vágóhídként is lehessen használni. Az udvar hátsó részében több ólat készítettek az állatok számára. Budafokon sok barlanglakást alakítottak át, nagyapa a ház alatt szerelte fel a sertések feldolgozására szükséges eszközöket.

Jégvermet is építettek, amiben a jegesektől vásárolt jégtömböket helyezték el, ezzel oldották meg a húsok tárolását. A jegesek télen a befagyott Dunából jégcsákányokkal (fotó3: jégcsákány) bányászták ki a jeget, lovas kocsin szalmába takarva szállították a megrendelőkhöz.

A ház egyik utcai szobájából üzletet alakítottak ki.

Az állatokat vidékről, általában Gárdony és környékéről szerezték be. A másfél tonnás Chevrolet teherautóval a segédekkel együtt érkeztek a vásárlás helyszínére. A második világháborúban a teherautót besorozták, sajnos nem is kapták vissza. Nagyapa a sertéseket személyesen választotta ki a kupecek ajánlásával. Mindig hétfőn vásároltak, pénteken pedig levágták a sertéseket. A segédek 16 disznót vágtak le, ugyanis ennyi fért a teherautóra. Ilyenkor hajnal kettőkor keltek, hogy minden készen álljon, mire érkeznek a vásárlók. A boltokban a segédek és a nagymamánk szolgált ki. Már a hat órai nyitáskor staniclikben, ami újságpapírból hajtogatott zacskó, a töpörtyű és a friss kenyér kimérve várta a vevőket.  A kenyeret a közeli pékség szállította házhoz. Savanyút is kínáltak a korán munkába indulók, borászok, szőlőmunkások, kővájók számára. Hitelt is adtak annak, aki kérte, felírták egy füzetbe a tartozást, amit péntekenként a bérfizetéskor egyenlítettek ki.

Budafokon ebben az időben 22 hentes dolgozott.

Ki a sonkakészítésben, ki a szalámigyártásban jeleskedett. A Fleck családot az egyéb felvágottakon kívül a májas hurka és a töpörtyű tette híressé. Érdekesség, hogy véres hurkát soha nem készítettek.

A budafoki hentesek igen összetartó társaság volt, tartották a kapcsolatot, sokszor szerszámokkal, eszközökkel segítették ki egymást. Nagyapánk volt a hentes és mészáros céh vezetője. A házában gyakran látta vendégül a társait. A környéken élő zsidó családok megbízására náluk történt a kóser vágás, amit a sakter végzett, és a húst elkülönített helyen a család dolgozta fel. Standot működtettek a piacon és a kispiacon a Mező utcában. A boltot szombaton is nyitva tartották, ugyanis hétfőn takarítottak, ilyenkor vágás sem volt. A ház előtt húzódott egy kis vizesárok, abban lesúrolták a fapallókat, amik a boltban álltak, a teknőket, és rendbe rakták az eszközöket. A napon minden megszáradt.

Nagyapáéknak három gyermekük született, sajnos kislányuk csecsemőkorában meghalt. A két fiú aktív tagja volt a BMTE futballcsapatának, kis Csuti és nagy Csuti néven. Miután a legnagyobb fiúk, László (1923-2000) megnősült, a házat ismét átalakították, egy külön kis lakrészt választottak le a fiataloknak. Két fiút neveltek, Lászlót és Gábort. A kisebbik fiú édesapánk, Béla (1936-2024) miután elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, a Híradástechnikai Gépgyárban helyezkedett el és onnan ment nyugdíjba. 1956-ban nősült, ők is odaköltöztek a családi házba.  

Édesanyánk Bleicher Ilona (1936-2011) otthon nevelt minket, és gondozta az anyósát. Később óvodában dolgozott, mint dadus néni, hárman voltunk testvérek.

Ágnes szintén védőnőként dolgozott. Béla a könyvszakmában lett sikeres. Édesapánk szívesen gondozta a kertjét, csodálatos őszibarackot, cseresznyét, almát és gyönyörű virágokat nevelt. Nyugdíjas korában is tartottunk malacokat, készített belőle finomságokat, ahogyan azt gyerekkorában látta és megtanulta a szüleitől. A második világháború után a Fleck család is felkerült a kitelepítendők listájára. Apukánk elmondása szerint ingóságaik már össze voltak készítve, amikor egy ismerősük, akinek a családját a háború alatt étellel segítették, jelezte, hogy nekik nem kell elhagyni az otthonukat. Ekkor változtatták meg a nevüket, és lett a család Fellegi.

Az államosításkor az üzletet át kellett adni. Zöldségesboltként működött, majd egy vállalkozó évekig dolgozott itt, mint rádió- és tévéműszerész. Mivel a nagyszüleinknek sem nyugdíja és semmiféle jövedelme nem volt, kérvényezték egy dohánybolt nyitását, amit meg is kaptak. A házat megint átalakították, kis melléképületet építettek hozzá.  

Sokszor felidézzük azokat az időket, amikor az üzletben kisgyerekként ott ólálkodtunk a pult körül csokikat kunyerálva. Nálunk az a szabály élt, hogy az unokák naponta egy darab 1 forintos csokit kaphattak. A polcokon gúlákban álltak a Julika szeletek, nugátok (Marika, Inota). Lehetett vásárolni fruttit, nyalókát, tejkaramellát és dianás cukrot, valamint apró ajándékokat. Mi, gyerekek a kirakatot rendeztük. Közel volt a BMTE pálya, ha vasárnap meccs volt, a nagyszüleink kinyitották a boltot. Darabra árulták a cigarettát, hogy a kispénzű emberek is hozzájussanak. Halálukig üzemeltették a trafikot. A ház alatti vágóhidat végül meg kellett szüntetni és betemetni. Nem használták és a megnövekedett autós forgalom miatt süllyedni kezdett az úttest. Családunk legkisebbjei jelenleg heten vannak: három fiú és négy kislány.