Ismét fellángolt a közösségi médiában a vita arról a kerületi ügyről, amikor állítólag anorexiás lett egy kisgyermek egy óvodapedagógus miatt. Mivel komoly tanulságokkal szolgálhat az eset, megkérdeztünk ennek kapcsán egy óvodai szakembert.

A budapesti óvodavezető azért kéri a neve elhallgatását, mert elmondása szerint sajnos a szülők reakciói megkeserítik az életüket, ha a pedagógus a gyermek otthonról hozott nevelési, étkezési, viselkedési szokásaival szembesíti a szülőket.

Ön szerint egy óvodapedagógus cselekedetei milyen mértékben befolyásolhatják egy gyermek életét, különös tekintettel a hosszú távú pszichés hatásokra? Egy gyerekben kialakulhat az anorexia egy óvodapedagógus miatt?

– 15 éve vagyok a pályán, és én ezt nem tudom elképzelni. Emberek vagyunk, hallottunk már történeteket az óvodai életből. Előfordulhat hangos szó, rossz reakció vagy türelemvesztés, ami nem biztos, hogy helyénvaló, de azt nem tudom elképzelni, hogy ettől kialakuljon az anorexia.

Akkor Ön szerint mitől lehet?

– Én azt gondolom, ilyen mértékű étkezési zavarhoz sokkal tartósabb és sokkal régebb óta fennálló háttérnek, pszichés hatásnak kell meglennie, minthogy alkalomszerűen történjen valami negatív élmény a gyermekkel. A gyerek a család tükre. Nyilván kell vizsgálni a közösséget is, amiben eltölti a napját, de egy ilyen volumenű egészségügyi probléma, meg merem kockáztatni, hogy nagy százalékban, közel száz százalékban családi eredetű lehet.

Mit tehetnek a szülők, hogy megelőzzék az ilyen problémákat, mire kell figyelni?

– Sokszor a legalapvetőbb szülői magatartás hiányzik. Az, hogy megfelelő minőségben és időben foglalkozzanak a gyerekkel.

Berakják az intézménybe, legyen az óvoda, vagy később az iskola, és a pedagógusra már nem csak a gyermekek nevelése, oktatása hárul, hanem a testi-lelki épségük ápolása is. Gyakran úgy kezdjük a napot a gyerekekkel, hogy egyáltalán a megfelelő lelkiállapotba hozzuk őket. A fél délelőtt elmegy ezzel, hogy azután használható és jó minőségű napjuk legyen.

A szülők közül sokan dolgoznak, nehéz időszakuk is lehet.

– Megértem, hogy nyomás alatt vannak a szülők, csak hát a pedagógus is ember, és nem lehet rá hárítani olyan történéseket, amelyekről nem tehet.

Ahogy korábban is mondtam, és ami pszichológiailag is alátámasztható, a gyerek a család tükre.

Ezért szerintem elsősorban ott kell keresni az okokat. Sok esetben az lehet a kiváltó ok, hogy a szülő a gyermek nélküli életét próbálja élni a pici születése után is, és az nem kap elegendő figyelmet. Ez a jelenség Budapesten és Pest megyében egyre inkább jelen van.

Dr. Pászthy Bea nemzetközileg elismert gyermekpszichiáter-gyermekorvos-pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának vezető egyetemi docense így válaszolt az Index kérdéseire a gyermekkori evészavarokkal kapcsolatban:

„Az élet első ezer napján a megfelelő táplálás és szellemi fejlődés nemcsak a kisgyermek akkori mentális és fizikai egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort. Igaz ez a táplálkozásra és a testképre is. A stresszevés megelőzése csecsemőkorban kezdődik. Nagyon fontos, hogy az első napokban az anya együtt legyen a csecsemővel, hangolódjanak egymásra a szoptatás tekintetében is. Az édesanya ebben az időszakban tanulja meg, hogy megfelelően reagáljon gyermeke jelzéseire, csak akkor csillapítsa a baba feszültségét szoptatással, ha azt láthatóan az éhség okozza, és nem más tényező, például hasfájás, kényelmetlenség vagy gyengédség iránti igény. A csecsemő így képes lesz megkülönböztetni különféle testi (éhség) és érzelmi (szeretetigény) szükségleteit egymástól, és ez lesz az alapja annak, hogy a későbbi életkorokban az evés ne a szeretetigény, a gyengédség iránti vágy kielégítésére vagy stresszoldásra, illetve megnyugtatásra szolgáljon. Ez az időszak az egészséges evés kialakulásának bölcsője. Fontos, hogy az első három évben engedjük a gyermeket képességei szerint részt venni a ruházkodásban is, hadd válasszon színek és formák szerint ruhát magának, és próbáljon meg egyedül öltözködni. A gyermekek dicsérete a legfontosabb. A járás és a beszéd elindulásakor a gyermek nagy lépéseket tesz az önállóság útján, már nem az anya része többé, hanem világfelfedező. Stresszes korszak mind a gyermek, mind a szülők számára. Ekkor megy először közösségbe, és az anyák általában ekkor mennek vissza a munkába. Ekkor lesz nyilvánvaló, kiből lesz rossz evő, kiből túlevő, kiből válogatós vagy falánk. Ebben az időszakban fedezik fel a gyerekek, hogy egyedül is tudnak enni, új ízeket, új textúrákat kóstolnak meg. Érdemes bátorítani őket. A szülők felelőssége, hogy mi kerül az asztalra.”

„A szülőnek meg kell értenie, hogy a dackorszakba beletartozik az étellel szembeni ellenállás is, hisz a gyermek ekkor jelöli ki a saját határait, ekkor alakul ki és erősödik meg az éntudata. Nem érdemes ügyet csinálni az evésből, a könyörgés, alkudozás, büntetés és jutalmazás nem vezet célra. Célravezető azonban a jó hangulatú közös étkezések bevezetése a család mindennapos rutinjába.

A család összetartó erejének fokmérője a közös étkezések száma.

Orvosi praxisomban szomorúan tapasztalom, hogy a családok jelentős része hetente kevesebb mint három alkalommal ül le közösen étkezni. Pedig ezek az alkalmak nagyban segítik az egészséges evési magatartás kialakulását. Számoljunk le azzal a buta tévhittel, hogy „magyar ember evés közben nem beszél”, mert az étkezések jó hangulatához az élménymegosztás, a beszélgetés is hozzátartozik. A táplálkozásnak és a hozzá kapcsolódó mindennapi rítusoknak fontos a kapcsolatteremtő, közösségépítő szerepük is.”

(Folytatjuk a témát további szakértői véleményekkel)