Pentz Endre munkásságát és személyét tisztelet övezi Nagytétényben. Születésének 100. évfordulójára, 2012. február 19-én névtáblát avattak annak az épületnek a falán, amelyben megalapította a Nagytétényi Polgári Fiú- és Leányiskolát a Nagytétényi u. 259. sz. alatt. A kiváló pedagógus unokájával, Pentz Balázzsal készítettünk interjút Pentz Endréről és a nagyapai örökségről.
Mikor eszmélt arra rá, hogy a nagypapája szellemiségében és életfelfogásában nagyon egyedi volt, mondhatni egyáltalán nem átlagos?
Korai emlékem, hogy körülbelül 5 éves lehettem, amikor folyamatosan mesélt az élményeiről, az egzotikus afrikai utazásáról, a kerékpártúráiról. Gyerekként nagyon élveztük a testvéremmel a nagyszüleimnél töltött nyári szüneteket Nagytétényben. Sokszor kivitt minket biciklivel a Dunára. Nagyon kötődtem hozzá, mert rengeteg közös kalandunk volt. Izgalmas felfedezéseink voltak vele, kiváló élményeink, mellette sohasem unatkoztunk.
Elmesélte, hogy a háború végén orosz fogságba került, fogolyvonattal szállították a Szovjetunióba, de szerencsére sikerült neki két társával együtt Erdélyben megszöknie a vagonról, ahonnan gyalog mentek Szolnokig, majd vonattal Budapestre. Nagyon sok kalandban volt része a kerékpáros túrái által. Majd, amikor tanár lett, akkor is szervezett biciklis kirándulásokat a diákjaival. Tanárként egyedül elindult 30 diákkal biciklis kirándulásra Erdélybe és Felvidékre . Mesélte, hogy nem ijedtek meg a korabeli szervezési nehézségektől, ha kellett, szénaboglyában aludtak a gyerekek vagy a kertben, vagy ahol épp szállást kaptak. A diákok őrséget állítottak maguk között, amit nagyon élveztek. Ezeket a történeteket természetesen nagy izgalommal hallgattam gyerekként.
Hol szerzett diplomát a nagypapája?
Szegeden a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán, majd a Ferenc József Tudományegyetemen tanult. 1934-ben történelem-magyar-torna szakot végzett. A főiskolán sokat sportolt, elnyerte a főiskola legjobb atlétája díjat is. A középiskola befejezése után testvérével a nyári szünetben nagy kerékpártúrákat szerveztek.
Sátoroztak, így utaztak el Európa több országába, de eljutottak Törökországba, Palesztinába és Egyiptomba is. A régi útlevele is megvan a családi iratok között.
Olaszországba kerékpárral mentek el. A Vezúvról a mai napig megvannak a rajzok, amiket készített. Az olasz utazás során egy teherhajóra kéredzkedtek fel, ami átvitte őket Afrikába, és elutaztak Egyiptomig.
Ezek valós történetek voltak, amiket elmesélt nekünk. Később is sokat utaztak a nagymamával, minden utazásukról útikönyvet készített nagypapa, amelyekbe rajzolt, képeslapokat ragasztott.
Hogy látja, a nagypapája a tanulmányai során szívta magába azt a szabad szellemű hozzáállását, amit képviselt a polgári iskola vezetésében is, vagy a személyiségéből fakadt ez a világszemlélet?
Azt gondolom, hogy inkább a személyiségéből fakadt a dolgokhoz való kreatív, rugalmas hozzáállása. Nem volt kertész, de a kertet is olyan gondosan, szakszerűen gondozta, mintha mindig ezt csinálta volna. A kert vízelvezetését ügyesen kitalálta, tavat alakított ki, megcsinálta a járatokat, így nem kellett egyenként öntözni a növényeket. Mindenhez ilyen kreatívan állt hozzá. Emlékszem, az egyik születésnapomra olyan képeslapot küldtek a nagymamával, amin Linda nevű kutyájuk tappancsa is rajta volt aláírásként. Valószínűleg otthonról szívta magába ezt a kreatív szemléletet. Édesapja, Pentz Gáspár Belgrádban a Magyar Külkereskedelmi Intézet attaséjaként dolgozott, de sokat tartózkodott Nagytétényben, és bekapcsolódott a község társadalmi életébe is.
Milyen körülmények között jött létre a nagytétényi polgári iskola?
Nagyapám, miután megszerezte a diplomáját, nagyot álmodott, amit a nagytétényi képviselő-testület felkarolt. 23 éves sem volt, mikor 1934 októberében mozgósító cikket jelentetett meg a Nagytétényi Újságban egy polgári iskola létesítése ügyében, mivel a 20-30-as évek közepén már közel nyolcezren éltek a községben, és több mint 100 tétényi gyerek járt iskolába Budafokra és Budapestre. 1935 szeptemberében 68 növendékkel és 4 pedagógussal nagypapám irányításával megkezdte működését a Nagytétényi Polgári Fiú- és Leányiskola. A polgári iskola rövid idő alatt fontos része lett a nagytétényi közéletnek, és megbecsülést vívott ki magának. A nagyapámat tisztelték, szerették a diákjai. A községben mindenki ismerte őt, ha elmentünk vele a boltba, akkor az minimum több órás történet volt, mivel mindenkivel leállt beszélgetni, figyelmes volt az emberekkel.
Olyan ember volt, akinek jó volt a közelében lenni?
Pontosan. A családban mindenki kereste a társaságát, a testvéremmel nagyon szerettünk náluk lenni. A Balatonon is sok időt töltöttünk együtt a családi nyaralónkban, ő tanított meg úszni. Nem volt autója, ezért állandóan biciklizett, amivel nagy távolságokat is megtett. A Waldorf-pedagógiai eszközöket ösztönösen hozta magával, ugyanakkor csodálatosan fegyelmezett. Sosem hallottam ordibálni, viszont úgy tudott suttogva is izgalmasat mondani, hogy mindenki itta a szavát. Folyamatosan naplót vezetett, leírta az emlékeit. Talán a naplóírás terápia is volt az ő esetében. A balatoni nyaralóban vannak ezek a naplók, amiket a dédunokák is nagy kíváncsisággal lapozgatnak a mai napig is. Az unokaöcsém, a testvérem fia, róla írta a szakdolgozatát. Az ő élete kortalan, bármikor érdekes és tanulságos.
Mit jelenthetett neki Nagytétény?
Lokálpatrióta volt, a kisebb hazáját jelentette neki, ahol mindenki ismert mindenkit. A családfakutatás is érdekelte. A testvérével, Gazsi bácsival még gyerekkorukban kitalálták, hogy felkutatják a családfájukat. Napjainkban ez már egy egyszerű dolog, de abban az időben komolyabb utánajárást igényelt. A temetőket járták, sírköveket kutattak. A német őseinket az 1300-as évekig tudták visszavezetni. Elutaztak Németországba, abba a kis faluba, ahonnan származtak az őseik. Megvoltak a családi címerek, amiket egy füzetbe gyűjtöttek. Bendegúz fiamat is érdekli a családtörténet. A fiammal mi is elmentünk Ulmba, ahol megnéztük a sváb múzeumot. Öröm számomra, hogy a fiamban látom azt a fajta aktivitást és érdeklődést, amit a nagyapámban.
Fedezett fel magában olyan tulajdonságot vagy érdeklődést, amit egyértelműen a nagypapájától örökölt?
Az a sok történet, amit mesélt nekem nagyapám az utazásairól, egzotikus vidékekről, azok nyomot hagytak bennem. Ugyanolyan szenvedéllyel keresem a lehetőségeket országok, tájak felfedezésére, mint ő. Amikor csak tehetjük, elutazunk a családommal. Büszke vagyok rá, hogy mindeddig már 43 országba sikerült eljutnom.
A februári megemlékezésen elhangzott, hogy a kerületi képviselő javasolni fogja őt díszpolgári címre. Meglepődött ezen?
Nagyapám valóban lokálpatrióta volt. A polgári iskola megalapításával, az iskola vezetésével, pedagógiai felfogásával nagyon sokat tett Nagytétény oktatásának fellendüléséért. Gondolkodásmódja, szellemisége, az élethez való pozitív hozzáállása valóban példaértékű. A családunk nagyon büszke rá.
