Már a harmadik kiadásban jelent meg Dr. Kiss Róbert Richard kötete, az Így látják a magyarokat a …
Programok
-
-
KultúraProgramok
Helytörténeti ismeretekkel és borkóstolóval kezdték a Pincejárat programjait
by SzandraHelytörténeti ismeretekkel és borkóstolóval kezdték a Pincejárat programjait azok az érdeklődők, akik a Záborszky Pincébe látogattak el …
-
Október utolsó vasárnapján a székely autonómia melletti kiállás jegyében rendezik meg az eseményt. Október utolsó vasárnapján ismét …
-
A Magyar Nemzeti Cirkusz Budafok-Tétényben zárja nagy sikerű országos turnéját, a társulat a Barackos út 110. szám alatt …
-
Közös imádságot és böjtöt szervez a békéért szeptember 29. és október 1. között a Mária Rádió, melyhez …
-
Nemzetközi Erős Emberek Versenye. A program szombaton, szeptember 10-én délután 4-kor indul a Kohász pályán (Angeli út …
-
Szeptember 2-án, pénteken nyitotta meg kapuit a Budafoki Pezsgő Bornapok. A háromnapos rendezvényen kiváló pezsgők és borok, …
-
Összesen 23 borászat, 5 helyszín, 3 nap. Gasztronómiai ínyencségek, kulturális és kulináris csemegék. Így búcsúztatja a nyarat …
-
A Középsuli című online sorozatnak hatalmas rajongótábora van Budafok-Tétényben is. Immár a 190. részéhez ért a közkedvelt …
-
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a …
