Szenzációs koncerttel nyitotta meg a Budafok Big Band a 48. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivált

by lantai.oliver

Világszínvonalú örömzene, többszörös vastaps és hangos éljenzés a Budafok Big Band és meghívott vendégeinek előadásán, mely egyben az idei Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitókoncertje is volt.

Az immár 48. alkalommal megrendezésre kerülő, csaknem egy hónapig tartó Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál első estéjén a Klauzál Házban az idén 30 éves Budafok Big Band, valamint a zenekarvezető Puskás Csaba által meghívott, rendkívül tehetséges énekes és zenész vendégek adtak nagysikerű koncertet. 

A koncert előtt Gazdik István, a művelődési ház igazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy a programsorozat “az egyébként igen gazdag és egyre színvonalasabb magyar fesztiválkínálatban is párját ritkító kuriózumnak számít, ugyanis nem sok ilyen jellegű eseménysorozatnak van ekkora múltja.”

Kiemelte, hogy kerületünk díszpolgára, Nemes László igazgató és segítői 50 évvel ezelőtt szervezték meg először a fesztivál elődjének számító Tétény-Promontor Művészeti Napokat, és egyúttal örömmel  köszöntötte a közönség soraiban helyet foglaló Laci bácsit, megköszönve értékes közösségépítő munkáját.

Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon sokak (művészek, közéleti emberek, civilek, mecénások, szponzorok) munkájának és összefogásának köszönhetően vált a fesztivál rangos, elismert rendezvénysorozattá.

Meglátása szerint a fesztivál “mára egy minden korosztály számára programokat kínáló összművészeti eseményfolyamként írható le.” Ez az idén is így lesz, mivel a következő hetekben több mint tíz helyszínen mintegy 30 féle eseményt rendeznek meg a zene, a színház,  a táncművészet és a képzőművészet területén, de lesznek helytörténeti előadások, séták,  és a Budafok-Tétény identitásának fontos részét képező italkultúra is megjelenik a programok között.

Gazdik István köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, önzetlen segítségükkel hozzájárultak a fesztivál létrejöttéhez.

Gazdik István megnyitja a Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivált – fotó: Huszonketto.hu

A bevezető után a művelődési ház igazgatója a színpadra hívta a 30 éve alakult Budafok Big Band zenekart. A formáció művészeti vezetője, Puskás Csaba trombitaművész az est folyamán végig könnyed stílusban, szórakoztatóan, az egyes zeneszámokhoz vagy előadókhoz fűződő személyes élményeit, emlékeit is felidézve konferálta fel a produkciókat.

Ahogy elmondta, az idén 30 éves Budafok Big Band zenészei többnyire a kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékeiből kerültek ki.  Az alapítás óta fontosnak tartják a művészek budafok-tétényi kötődését, mivel az együttes elsősorban kerületi zenekar, mindig is fontos volt számukra, hogy a helyi közönség előtt lépjenek fel, mindig szívesen vesznek részt kerületi eseményeken.

Ezzel most is így vannak, és örömmel fogadták a Klauzál Ház nyitókoncertjének megtartására szóló felkérését.

Puskás Csaba, a Budafok Big Band művészeti vezetője és a zenekar – fotó: Huszonketto.hu

Az estet rögtön egy régebbi amerikai filmsorozat (Hawaii Five-O) rendkívül ismertté vált és fülbemászó zenéjével kezdték, ami azonnal megalapozta az egész koncert vidám, könnyed és lendületes hangulatát. Az ezt követően játszott számok többségéhez pedig a zenekarvezető sorban szólította a színpadra az általa meghívott énekeseket: Kiss Enikőt, Singh Vikit és Nádor Dávidot. 

Kiss Enikő – fotó: Müller Anikó

Puskás Csaba elmondta, hogy vendégeivel már többször dolgozott együtt különböző tévéműsorokban (pl. Dancing with the stars, Magyarország, szeretlek!, Csináljuk a fesztivált!), és most régi álma vált azzal valóra, hogy mindhármukat meghívhatta egy közös koncertre.

Singh Viki – fotó: Müller Anikó

Több éve ismeri pályafutásukat, profizmusokat, és meggyőződése, hogy mindhárman Magyarország legjobb énekesei közé tartoznak. Erről a Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál közönsége is meggyőződhetett, mivel túlzás nélkül mondhatjuk, hogy világszínvonalon, ragyogó tehetséggel adták elő mind a magyar, mind a külföldi népszerű slágereket, többek között Norah Jones, Stevie Wonder, az Earth Wind and Fire, Gershwin, Szécsi Pál, Amy Winehouse és a Beatles nótáit, de felhangzott például a Macskafogó című rajzfilm egyik legismertebb betétdala, a Miu,miújság is. Mindhárom énekes külön-külön is, párban is, illetve hármasban is fellépett – fantasztikus összhangban és egységben a zenekarral és egymással is.

Kiss Enikő, Nádor Dávid és Singh Viki – fotó: Sörös Richárd
Nádor Dávid – fotó: Müller Anikó

A felhangzó dalok zenei kíséretéről a Budafok Big Band mellett három meghívott zenész: Héjja Katalin (zongora), Pintér Tibor (gitár) és György Attila (basszusgitár) gondoskodott, aminek köszönhetően szinte egy nagyzenekari koncertet láthattunk, hallhattunk.

Héjja Katalin – fotó: Müller Anikó
Pintér Tibor (gitár), György Attila (basszusgitár) – fotó: huszonketto.hu

Puskás Csaba az egyes zeneszámok között azt is elárulta, hogy azért is szeret ezekkel az énekesekkel dolgozni, mert amellett, hogy elképesztő tudású és szerénységű szakemberekről van szó, élvezik is azt, amit csinálnak. Ez az énekesek mellett egyébként érvényes volt a zenészekre is: mind a Budafok Big Band, mind a meghívott zenészek láthatóan örömmel játszottak és jól érezték magukat. Ezt a közönség egy az egyben levette, és a színpadon lévők lelkesedése, öröme átragadt a nézőkre is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a zárószám után kétszer is vastapssal és hangos ovációval hívták vissza az előadókat.

fotó: Sörös Richárd

A zenei finomságok és élvezetek mellett a koncert szünetében a közönség további javakban is részesült: a Klauzál Ház a Törley Manufaktúra pezsgőivel látta vendégül a megjelenteket, és a megnyitó beszédben beígért meglepetésre is fény derült: egy szelfifal előtt lehetett fotózkodni.

Fotózkodás a szelfifal előtt – fotó: huszonketto.hu

Tekintsék meg a nyitókoncertről Müller Anikó, Sörös Richárd és a huszonketto.hu által készített képekből összeállított fotógalériánkat!

Olvasta már?