Szoboszlai korábbi csapattársa Budafokra igazolt

by gaalt994

Patinás csapattól szerezte meg tizedik nyári igazolását a BMTE.

A Budafoki MTE labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a Ferencvárostól Oroszi István játékjogát. A nyíregyházi születésű kapusra 2015-ben csapott le az FTC, ahol már 14 évesen az U17-es csapatban játszott, majd később az U19-es együttesben is elsőszámú hálóőr volt.

2019 nyarától kezdve másfél szezont töltött el a Fradi fiókcsapatában, a Soroksárban, ahol két felnőtt NB II-es bajnokin kapott lehetőséget: a Haladás elleni 1-4-es vereség után a Gyirmóttal szemben kapott gól nélkül hozta le a meccset, ami döntetlent ért a Sorinak.

A Fradihoz idén februárban tért vissza, itt az NB III-as csapatban játszott, ami az első keret kapusait, Dibusz Dénest és Bogdán Ádámot ismerve korántsem nevezhető kudarcnak.

Klubmúltja mellett érdemes megemlíteni a címeres mezben szerzett tapasztalatait is; korábban ugyanis tagja volt az U17-es Eb-n Szoboszlai Dominikkal felálló válogatottnak. A 2017-es kontinensviadalon egy csoportmeccsen védett, a Feröer-szigetek elleni 4-0-s győzelem alkalmával.  

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?