Több óvodát és bölcsődét is felújítottak a kerületben

by gaalt994

Az óvodai és bölcsődei nyári szünet minden évben alkalmat biztosít a szükséges felújításokra. Noha idén rövidebb ideig tartottak zárva az intézmények, sok munkálatot így is el tudtak végezni.

Budafok-Tétény több óvodájában és bölcsődéjében is történtek felújítások a nyár folyamán. Védőkorlátok, parketták, járólapok és szellőzőrendszerek estek át ráncfelvarráson – az önkormányzat közzétette, hogy melyik intézményben milyen munkálatok történtek.

A Rózsakert Tagbölcsőde egy korábban nem használt bejáratához munka- és balesetvédelmi okokból védőkorlátot építettek a nyár folyamán. A Tündérkert Tagóvoda Teknős csoportjában új parkettát raktak le, valamint kicserélték a régi kéményt és az elöregedett kazánt is. A Rózsakert Tagóvoda épületén korábban egy rozsdás fémkémény volt, amelyet most a balesetveszély elkerülése érdekében eltávolítottak, kijavították a tető hibáit, pótolták a beton járólapokat.  A Leányka Tagbölcsőde üzemi mosogatójában lebontották és újra cserélték a régi szellőző rendszert, és újrafestették az érintett falakat.

Várhatóan még szeptemberben elkészül a Mocorgó Tagbölcsőde tetőszerkezetének javítása, melynek során a tető elöregedett hullámlemezeit cserélik. Az év végéig pedig várhatóan elkészül a Csicsergő Tagóvoda 370 méternyi kerítésének, valamint a Szivárvány Tagóvoda dekorbetonjának javítása is. Kifestik továbbá a Bartók Tagóvoda, valamint a Napraforgó Tagbölcsőde helyiségeit és felújítják a Varázskastély Tagóvoda két teraszának mellvédjét is. Továbbá pár hónapon belül a Rózsakert Tagbölcsőde egy korábban nem használt bejáratához elektromos beléptető rendszert szerelnek fel a még biztonságosabb használat érdekében.

Olvasta már?