Szerelemféltésből karambolozott rokonával, öt évet kapott

by gaalt994

Nem jogerősen öt év letöltendő börtönre ítéltek kedden Budapesten egy férfit, aki szerelmi bosszúból szándékosan belehajtott unokatestvére autójába.

    A két rokon között 2017-ben romlott meg a viszony, mert a vádlott élettársát az unokatestvér “elszerette”. A vádlott telefonon és interneten is többször megfenyegette a sértettet, valamint több millió forint kártérítést is követelt tőle – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t. A konkrét esetről az a bírósági közleményben azt írták, hogy 2017 szeptemberében a sértett gépkocsival közlekedett, amikor a vádlott édesanyjával és testvérével ugyanebben az időben szintén arra haladt autóval. Amint a vádlott észrevette unokatestvérét, 90-100 kilométer/órás sebességgel üldözni kezdte, majd a záróvonalon balról áthaladva szándékosan nekiütközött a járművének, amely emiatt az árokba csúszott és felborult. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vádlott megállás nélkül továbbhajtott, majd ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, de másnap önként jelentkezett a rendőrségen.

Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolta meg a férfit. A bíróság a váddal megegyező tényállást állapított meg, de – a bűncselekmény minősítését módosítva – közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek és öt év börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a járművezetéstől. A döntés ellen az ügyész téves minősítés miatt és a büntetés súlyosbításáért, a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett – áll a közleményben.

(A kiemelt kép illusztráció)

-MTI-

Olvasta már?