Tovább küzd a kerület a lakók nyugalmáért

by gaalt994

Megkezdődnek a Karsay Ferenc polgármester által ígért zajszintmérések Budafok-Tétényben.

A neve ellenére a XI. kerületben található Budaörsi Reptér forgalma hosszú évek óta zavarja a környező területek lakóit. Az okozott zajszennyezés elsősorban a Szoborpark, valamint Erdődűlő térségében okoz kellemetlenséget. Karsay Ferenc polgármester sikeresen egyeztetett a reptér vezetőségével a tanulópilóták számára előírt iskolakör megváltoztatásáról, ám a reptér erre vonatkozó pályamódosító kérelmét a hatóságok elutasították. Az önkormányzat azonban nem hagyja annyiban a dolgot, teszi, amit tenni lehet.

Ezért a korábban ígért zajszintmérések már idén ősszel elkezdődnek, és jövőre is folytatódni fognak. Az őszi időjárás beköszöntével csökken a reptér forgalma, zömmel már csak a tanulópilóták repülnek, így a reprezentatív – teljes légiforgalmat illető – eredmények érdekében a mérést 2021 tavaszán is folytatják.
Az érintett területek lakosai számára helyszíni méréseket ajánlanak majd fel.

Azok a lakók, akik korábban panaszt nyújtottak be az önkormányzat felé a repülőgépek zaja miatt, kérhetik majd, hogy lakóhelyükön a szakemberek külön felmérést végezzenek. A mérési eredmények alapján kerületi zajtérképet fognak készíteni, amely szemlélteti, hogy mely területeket, milyen szinten érinti a Budaörsi Reptér zajszennyezése.

A megfelelő mérési adatok azért kiemelt jelentőségűek, mert Karsay polgármester korábban azt mondta lapunknak, hogy ha a reptérrel történő közös megoldáskeresés sikertelen lesz, akkor kész jogi színtéren is megvédeni a kerület lakóinak nyugalmát – ehhez pedig jogi környezetben is hiteles adatokra van szükség.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?