Van-e jövője a borturizmusnak Magyarországon, benne Budafokon?

by ildikarakai

Ezzel a kérdéssel foglalkozik majd az 5. BorÉRT Borturisztikai Konferencia és Bortúra január 26-án. Magyarország egyetlen, a borturizmust középpontba helyező tematikus napjának a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ad helyet. Az előző évekhez hasonlóan ismét teljes képet kaphat a magyar borturizmus helyzetéről és lehetőségeiről mindenki, aki az eseményre látogat.

A borturizmus komoly fejlődési és fejlesztési potenciállal rendelkezik. A bor kiválóan társítható a gasztronómiához, jól kiegészít más turisztikai attrakciót, élményt nyújt a résztvevők számára. Jelentős vonzereje mellett komoly szerepe van a közvetlen értékesítésben rejlő lehetőségek kihasználásában. Az a borfogyasztó, aki helyben meghatározó, pozitív élményeket szerzett a tájon, élményeken, borászokon és borokon keresztül, az hosszútávon is az adott hely borainak fogyasztóivá válhat. Ezen túlmenően a kiskereskedelemben tapasztalható árversennyel szemben az összefogáson alapuló közvetlen értékesítés lehetőségei, a rövid ellátási láncok a borturizmuson belül még szinte teljesen kiaknázatlanok.

Az elmúlt években a turizmus nem csak itthon, hanem az egész világban komoly fejlődésnek indult, ami alól nem kivétel a borturizmus sem. Figyelemreméltó például, hogy a Turizmus Világszervezet (UNWTO) együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezettel (OIV) annak érdekében, hogy a két szervezet együtt dolgozzon annak érdekében, hogy a borturizmus hatása és szerepe jobban mérhető legyen. A két szervezet közösen fog kidolgozni egy olyan módszertant, amely lehetővé teszi a borturizmus súlyának megállapítását. Magyarországon megszületett a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030, amelyben a borturizmus a korábbi évekhez képest nagyobb hangsúlyt kapott. De nem csak ezek a magyar borturizmus jövőjét megalapozó döntések.

A BorÉrt Borturisztikai Egyesület, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakmai együttműködésével megvalósuló januári eseményen ezért sok átbeszélnivaló vár az ágazat szereplőire. Még felsorolni is nehéz, hogy a kihívások mellett milyen új lehetőségeket ragadhatnak meg a borturizmusban érdekelt borászatok, borászati közösségek, turisztikai szolgáltatók a 2023-ban induló új költségvetési ciklusnak köszönhetően. A konferencia ezért várhatóan a korábbi éveknél is jelentősebb érdeklődésre számíthat.

Az újév számos változást, új szervezeti, támogatási és képzési formát hoz, ezért most van igazán szükség arra, hogy megismerjük az előttünk álló év kihívásait és lehetőségeit. Néhány fontos témát már megismerhettünk a borturizmussal foglalkozó tematikus napról kiadott programból. Az egyik fontos és sokak által várt téma a borágazatra, borturizmusra jutó forráslehetőségek. Az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el a KAP Stratégiai Tervet, amely a 2023-2027 időszakra 10 milliárd eurós keretösszeg biztosít 2023. január 1-től a magyar mezőgazdaság számára. A Terv számos – eddig nem ismert – támogatási formát is tartalmaz a borágazat és a borturizmus számára, amiről most első kézből tájékozódhatnak a konferencián résztvevők.

A másik sokak által várt téma a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által 2023-ban induló, 2,7 milliárd forint költségvetésből megvalósuló bormarketing program részletei lesznek. A programból annyi már ismertté vált, hogy az egyik kiemelt célja lesz a fiatalok megszólítása, ezért a tematikus nap szervezői a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel együttműködve a korábbi évekhez képest még szélesebbre kívánják tárni a fiatalok számára a részvétel lehetőségét.

A szervezők arról is tájékoztatást adtak, hogy az egyoldalú előadói tájékoztatás helyett az ötödik BorÉRT nap élénkebb párbeszédre fog lehetőséget adni a konferencia keretében. És, hogy senki ne maradjon szárazon a hallottak után, a Bortúra estig lehetőséget ad egy virtuális “borongolásra” valóságos borok társaságában, amely kötetlen párbeszédre, a jó gyakorlatok megismerésére, új kapcsolatok kialakítására is lehetőséget nyújt.

A szervezők annyit még elárultak a januári eseményről, hogy a tematikus nap kiemelt borvidéki partnere a Kunsági borvidék lesz. Az Igazi Kunság – ahogy ezt a borvidék szereplői kommunikációs programjukban megfogalmazták – már régen nem az olcsó, kétes minőségű borokról szól. Kunság a borvidék vezető borászatainak köszönhetően megmutatja igazi értékeit: a jól iható, gyümölcsös, élvezetes borok tiszták és könnyűek. A Kunság új arca nem csak az igazikunsag.hu internetes oldalon, hanem személyesen, a BorÉRT Bortúrán is megismerhető. Az Alföld ízein kívül a látogatóknak lesz lehetőségük más borvidék legjobb tételeit is megismerni. A résztvevő borászatokról az esemény honlapján lehet tájékoztatást kapni (www.koccintas.hu).

A borturizmus tematikus napjára már van lehetőség jelentkezni, amit érdemes gyorsan megtenni, mert a konferencia a szervezők tájékoztatása szerint a helyszín befogadóképességének korlátossága miatt regisztrációhoz kötött. Ezen kívül most még van lehetőség pincészetek, gasztronómiai szolgáltatók jelentkezésére is, akik majd a Bortúra kínálatát fogják biztosítani a tematikus nap résztvevői számára.

Olvasta már?